RÁCS

Teljes szövegű keresés

RÁCS, fn. tt. rács-ot, harm. szr. ~a v. ~csa. Általán akár fából, ú. m. vesszőből, ágból, léczből, akár vaspálczákból, sodronyokból rótt, faragott, s több ily öszveszerkezett rovatokból álló eszköz, pl. azon kaliczkaforma készület, melyben a turót, sajtot tartják, hogy a kártékony állatok hozzá ne jussanak; mikor szűk a kenyér, nem sok sajt hever akkor a rácson. (Km.). Így nevezik a saraglyát is az istállóban, a jászol fölött, mely mögé a szénát teszik; továbbá a léczekből csinált szellős ajtót, vagy ablakot, stb. Vannak, mint érintők, vas rácsok is, vas rudakból, vagy sodronyokból; szintén különbféle használatra. A székelyeknél így neveznek bizonyos rákfogót; l. RÁCSA.
Minthogy a rácsnak szükséges kelléke a rovatosság, innen okszerüleg állíthatni, hogy gyöke ró, v. rav, honnan rovok ravok, rovás ravás, rovó ravó (ez utóbbiak a régibb nyelvben), rovatal ravatal; tehát: rovács, öszvehúzva rács, mint kovács tájdivatosan kács. Mint rovatos tárgyakat jelentők rokonai: rojt, rost, rostély (?). Egyezik vele talán a német Rost, s a szállító talpat jelentő latin ratis, úgymint öszverovott gerendákból álló vizi jármű.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem