~RA
~RA, vékonyhangon: -re, névmódosító helyrag, mely helyszinre, tetőre, magasságra vonatkozik; innen különösen felható rag s neve; s mennyiben a hova? kérdésre felel meg, jelent azokra való fölfelé irányzást azok fölébe indulást mozgást, helyezkedést, valaminek felső részére tevést, csinálást stb. pl. Fára szálló madár. Háztetőre rakott gólyafészek. Karókra épitett ház. Vállra vetni a zsákot. Szegre akasztani a ruhát, polczra tenni az edényeket.
Mint magasságra, fölszinre vonatkozó, családi rokonságban áll azon r gyökhangu szókkal, melyek valami magasat, emelkedettet, fölfelé nyúlót jelentenek, mint orr, orj, orom, óriás, hóri, árbócz, rak.
Szélesb ért. jelent különféle irányu helyszin fölé mozdulást, pl. jobb-ra, bal-ra, elő-re, hát-ra, csá-ra, hajsz-ra, tüled-re, hozzád-ra, mély-re, magas-ra, kelet-re, nyugot-ra, közel-re, távol-ra, er-re (ez-re) ar-ra, (az-ra). Időszakra, mintegy bizonyos események alapjára vonatkozólag: Jövő-re, más idő-re, esztendő-re, máskor-ra, tél-re, nyár-ra, ősz-re, tavasz-ra halasztani valamit; örök-re elmaradni; több nap-ra, hó-ra elutazni.
Átv. ért. különféle viszonyokban használja a nyelvszokás, nevezetesen oly igékkel, melyek hatása bizonyos tárgyra irányzódik, midőn az illető tárgy az ige hatásának mintegy alája van vetve, ilyenek a) érzékek működésével valamire irányzók: égre tekint, földre néz, a nyájra vigyáz, a hegyekre lát, a szóra figyel, fülel, hallgat, erre nézve, arra nézve. b) kedélyi működéssel irányzók: boszonkodik, haragszik, neheztel valakire; irigykedik, agyarkodik vetélytársára; rangra, hivatalra vágyakodik. c) lelki szellemi működéssel: másra gondol, a multakra visszaemlékezik; magára érti a példát; bámul, mint borju az új kapura. d) erkölcsi működéssel: jóra ösztönöz; roszra csábít; becsületre tanít; eszére tér; vigyázatra, ovakodásra int; tettre bátorít; égre, földre esküszik; becsületére fogadja, igéri; bűntetésre, halálra ítél; szivére beszél valakinek; lelkére köti. stb. e) A Tatrosi codexben eléjön ,szerént’ helyett: „Ne akarjatok itélnetek orczára“ (secundum faciem; Károlinál „Ne itéljetek külső ábrázat szerént.“ Tárkányinál „Ne itéljetek külszín szerént.“ János evangy. VII.). A Debreczeni Legendáskönyvben pedig ,ra, re nézve’ helyett. „Eh velágnak szeretői erősek ez földiekben, deh kórok a mennyeiekre“ (Toldy F. kiadása 12. lap.).
Személyragozva: rám (ra-am), rád (ra-ad), rá (ra-a) v. rája (ra-j-a), ránk, rátok, rájok. Mennyiben a vékonyhangu re vétetik alapul, ebből lesz elsőben re-á, s ebből ismét szokásban vannak: reám, reád, reá v. reája, reánk, reátok, reájok; a székelyeknél: riám, riád, stb. V. ö. REÁ.
A helynevek ragozásában e kérdésekre: hová? hol? honnan, az első kérdésre felelő ra-val (re-vel) ragozási viszonyban állanak az on (ěn, ön) és ról (ről), pl. Budá-ra Pest-re, Budá-n Pest-en, Budá-ról, Pest-ről. Minthogy pedig a nyelvszokás a fentebbi kérdésekre a helynevek után ba be, ban ben, ból, ből ragokat is használ: ennélfogva jelen czikk alatt mindkét nemüeket együtt tárgyaljuk.
Ha valahol, itt gyakorolja nyelvünk, amit Horácz a nyelvszokásról mond: „Quem penes arbitrium est et jus, et norma loquendi.“ Mi szerint az majd az egyik majd a másikféle ragozást tájdivatosan az általános szokástól eltérőleg is használja, úgy hogy eljárását különösen a magyar birodalmi helynevekben sokszor csak azon vidékbeliek ismerik. Tájékozásul és közönséges szabályul a következőkre figyeljünk. Minden helynév, mint olyan, jelent bizonyos határok közé foglalt területet, illetőleg a rajta lévő épületek, telepítvények stb. öszvegét, melyeket kétféle viszonyban lehet tekinteni, a) mennyiben valamely határkörön belül léteznek, vagyis a kivül fekvő térségre nézve belsőséget, belsőtelket képeznek, b) mint csupán térfölületet, talapot, melynek színe fölött valami létezik. Tehát akár egyiket, akár másikat tüztük ki czélul, mindig ugyanoda jutunk, illetőleg ott vagyunk, vagy onnan indulunk, p. Eger-be megyek, = azon területi kör belsejébe, melyen Eger fekszik, Miskolcz-ra megyek = azon terület szinére, mely fölé Miskolcz városa épült. A hely belsejére vonatkozó ragok: be, ba; ben, ban; ből, ból; a hely fölszinére vonatkozók: ra, re; on, ěn, ön; ról, ről.
Az első rendüeket szabályosan fölveszik a) a világrészek, birodalmak, országok, tartományok, kerületek, vidékek, vármegyék, székek, szigetek, körök, erdők, ligetek nevei, pl. Afrikába, Angliába, Tirolba, Bácskába, Kunságba, Szabolcsba (megyébe), Tolnába (megyébe), Pestbe (megyébe), Marosszékbe, Kővár vidékébe, Csalóközbe, Csepelbe, Bakonyba; b) a külföldi városok s más helységek nevei általán p. Párisba, Londonba, Madridba, Drezdába, Lipcsébe, Berlinbe, Bécsbe, Linczbe, Olmüczbe, Lembergbe; c) az m, n, ny, végzetü magyar birodalmi, illetőleg erdélyi s horvátországi helynevek rendesen, pl. Veszprémbe, Komáromba, Sopronba, Debreczenbe, Berénybe, Surányba, Párkányba stb. d) az i ü végzetüek közösebb szokás szerint: Keszibe, Bugyiba, Harasztiba, Büssübe.
A többi mássalhangzóval és önhangzóval végződő helynevek részint országos, részint tájbeli szokás szerint inkább a másik nemü ragokat veszik fel; ámbár ezekben sok a kivétel, midőn tájejtésileg ugyanazon végzetüek, s néha ugyanazon nevüek is majd így, majd amúgy ragoztatnak, pl. Vereb-re és Zágráb-ba, Óhaj-ra (Nyitrában) és Tokaj-ba, Szikszóra és Kállóba, Pápá-ra és Tatá-ba, Óvárra és Érsekujvárba, Vásárhelyre és Újhelybe, Megyerre és Egerbe, Pirba és Igarra, Debreczenbe és Tetétlenre stb. Régebben nem mindenkor volt így a gyakorlat, pl. Szalay Ágoston gyüjteményében egy 1547-iki levélben olvassuk: „Kérlek jöjj Pozsonyra“ (a mai ,Pozsonyba’ helyett). A régieknél általában ra, re helyett igen gyakran találjuk a vá vé ragot is (melyet ho-vá szóban ismerünk) pl. Sopronná (= Sopronvá), Terebessé, Pécscsé. (Ugyanazon gyüjteményben).
Amely nevek vármegyét és várost jelentenek, mint föntebb is érintők, első minemüségben ba-be-vel stb. ragoztatnak, a másodikban pedig a föntebb említett mód szerint, pl. Nyitrában (megyében) bir s Nyitrán lakik; Tolnában utazván Tolnán megállott; Csongrádon, sőt egész Csongrádban mind magyarok laknak. Hasonlóan különböznek: Barsban, Barson; Baranyában, Baranyán; Hevesben, Hevesen; Csanádban, Csanádon; Pestben, Pesten; Varasdban, Varasdon; Hunyadban, Hunyadon, s némely mások. Az m, n, ny, végzetü helységek s városok, mint föntebb láttuk, ba stb. ragokat vevén föl, itt a vármegyei nevek helyragozásával összeütnek, ilyenek Veszprém, Komárom, Pozson v. Pozsony, Moson, Sopron, Trencsén; melyek tehát mindkét minemüségben egyfélekép ragoztatnak.
