ŐR, (1)
ŐR, (1), fn. tt. őr-t, tb. ~ök, harm. azr. ~e. Vonatkozik mind személyre mind tárgyra, illetőleg helyre. 1) Mint személy jelenti azt, kinek feladata bizonyos helyen, ponton, vidéken körülnézni, vigyázni, valamit szemmel tartani, hogy valahonnan kár, veszély ne történjék. Így neveztettek hajdan az ország véghatárain elrendezett fegyveres hadak, pl. a székelyek, a Mosonyvármegyében megtelepített oroszok. Innen ma is Vasvármegye egyik járása Őrség-nek neveztetik. Öszvetéve, mint az öszvetett szókban utóbbi rész: várőr, koronaőr, toronyőr, baromőr, házőr. Ki a helységet éjjel járja, és vigyáz, éjjeli őr. Őröket állítani a királyi lak elé. Őrt váltani. Az őrök figyelmét kikerülni. Néha oly hivatalos személyt is jelent, aki valamely tudományos intézetben, pl. a muzeumokban a gyüjteményekre, vagy ezeknek egyik vagy a másik ágára felügyel. Könyvtárőr. Régiségtárőr. Midőn az öszvetételben elül áll, jelzői jelentése van, s am. vigyázó. Őrangyal, őrember, őrhad, őrsereg, őrvitézek, őreb, őrmadár am. haris, minthogy éjjel gyakran kiált. E szóban őrnagy az őrök főnökét jelenti. V. ö. ŐRNAGY. Továbbá azon helyre vonatkozik, hol vigyázni szokás, vagy hol a vigyázók tartózkodnak: őrtorony, őrház, őrhegy, őrhely, őrhalom, őrfa, árboczfa, a tengeri hajókon, melyen az őrkosár szokott lenni, innen a kisebb, folyóvizi hajók orrán árboczféle magas rúd, melyhez a vontató kötelet, alattságot kötik. 2) Mint tárgy am. őrség, őri szolgálat, illetőleg azon hely, melyet valaki vigyázva elfoglal. Őrt állani, őrt járni, őrre menni, őrálló, őrállás. Innen több helységek is neveztetnék.
Ezen szó rövid hangzás is lehetett, mint az örs származékból gyanítjuk, mely egyszersmind helynév több vármegyékben, elemezve: ör-ös am. őr-ös t. i. hely. Alapértelemre nézve azon szók osztályába sorozhatjuk, melyekben az ör or ur ür körös mozgást, kerekséget, forgást jelent, s rokonok hozzá a kerülő (circitor), cserkelő, czirkáló, azaz: körüljáró, körülgető, t. i. az őrnek is ez a fő rendeltetése. V. ö. ÖR, és ŐRJÜL. Csagataj nyelven aur v. ohr am. vigyázat, s a törökben aur am. védelen.
