ÖKLEL
ÖKLEL, (ök-öl-el) áth. m. öklel-t. Általán, valamely hegyes eszközzel szúr, lök, bök, taszít. Dárdával, dzsidával öklelni az ellenséget. Tőrrel általöklelni a nyakat. „Zsidó vitéz szüvedet szulkájával általöklelé.“ (Kinizsiné imakönyve). Különösen mondják szarvas állatokról, midőn szarvaikkal böknek, szurnak. Öklel a szilaj ökör. A gulyást megöklelte a bika. Ezen igének törzsöke nem a főnév ököl, melyből az öklöz ige származik, ámbár ennek alapértelme is lökésre vonatkozik, hanem az elavult ököl, v. ökl ige, melyből kettőztetett képzővel lett öklel, mint bérl bérlel, érl érlel, kérl kérlel, késl késlel, fogl foglal, kéml kémlel stb. Átv. ért. mondják bizonyos éles nyavalyákról, melyek kinos szurás által jelentkeznek, különösen az oldalrészekben, és szivben; máskép ez értelemben: nyilal, szegez.
