OSZT
OSZT, (osz-t) áth. m, oszt-ott, par. osz-sz, htn. ~ni, v. ~ani. Széles ért. bizonyos tömeget egészet, egységet részekre választ, mi által a részek közti előbbi szoros viszony megszünik, s térben, időben, vagy gondolatban egymástól eltávolíttatnak, különösen: 1) Valamely mennyiséget külön-külön önálló részekre választ el, s ugyanannyi egységet alkot. Az örökösök három részre osztották az apai jószágot. A határt három nyomásra osztani. A kaszálót nyilasokra osztani. A házat több zsellérlakokra osztani. Időmenynyiségre vonatkozva am. az időben történt eseményeket bizonyos szakaszokra választja. A magyarok újabb történelmét Árpád véréből, vegyes házakból, és austriai házból származó királyok korszakára osztják. A napot órákra, az órákat perczekre osztjuk. Az időt czélirányosan munkai, evési, nyugovási szakokra osztani. 2) Valamely egésznek, mennyiségnek részeit adag gyanánt elválasztja, s oda nyujtja. A betegnek levest, a koldusnak kenyeret, pénzt, osztani. Havonként néhány forintot kiosztani. A nyereséget egymás között elosztani. A ragadmányt felosztani. Kártyát osztani. 3) Testületek alakítására vonatkozva: az ujonczokat különféle ezredekbe osztani, beosztani, am. beigtatni; a gyanus czimborákat szétosztani, egymástól elválasztva más-más testületbe vegyíteni. 4) Számtani ért. bizonyos mennyiségből annyiszor veszen ki egy másikat, a hányszor ez amabban találtatik, pl. aki tizet kettővel oszt, az ötször veszen ki belőle kettőt. 5) Átv. valakinek véleményét, itéletét osztani am. benne részt venni, s mintegy kijelenteni, hogy azon vélemény, itélet nem egyedül az övé, hanem kettőé, illetőleg többé.
Ezen igének gyöke osz, melyből a tevést jelentő t, képzővel lett osz-t, mint a fosz, rom, om, bom, öm, döm, gyökökből fosz-t, rom-t, (ron-t), om-t, bom-t, öm-t, döm-t stb. V. o. OSZLIK.
