OLTALOM
OLTALOM, (ol-t-al-om) fn. tt. oltalm-at, harm. szr. ~a. Erélyes hatalom, véderő, mentő eszköz, szer, vagy intézvény, mely valakit, vagy valamit bizonyos gonosztól, veszélytől, kártól stb. megőriz, távol tart; vagy viszont, mely a gonoszt eltávolítja valakitől vagy valamitől. Isteni, emberi oltalom. Fegyveres oltalom. Valakinek oltalma alá folyamodni. Oltalmat kérni. „Ami Istenünk oltalom és erő.“ 45. Zsoltár. „Az Úr én erősségem, oltalmam, és szabadítóm.“ 17. Zs. „Mert az én erősségem és oltalmam te vagy.“ 70. Zs. „Uram, oltalmunk lettél nekünk nemzetségről nemzetségre.“ 89. Zs. (Káldi.). „Előtted tűz, hátad megett víz. Oltalmad is neked veszedelemnek látszik, s oltalom nélkül örökkén való veszedelemben eredt.“ Gr. Wesselényi Ferencz 1661-ben. (Politikai szónoklat). „Kér azon is, hogy oltalmunkba vennők: azért mi törvénytelen háborgatók ellen az ő oltalmát kegyelmetekre biztuk.“ Báthori István lengyel király, 1582-ben. (Történelmi Tár VIII. k. 326. 1). Továbbá: cselekvés, melyet a véderő kifejt. A vár oltalmát válogatott vitézekre bizni. A haza oltalmában elveszett seregek. Siessünk társaink oltalmára.
Képzésre és ragtani minőségére nézve olyan, mint a részint élő, részint elavult cselekvő igékből származott hatalom, rágalom, méltalom, tudalom, szidalom, förtelem, rejtelem, sejtelem, védelem, gyötrelem, értelem. Gyöke: olt, miről l. OLT, (3).
