OLLÓ, (1)
OLLÓ, (1), (or-l-ó) fn. tt. olló-t, kicsiny. ollócska. Érsekujvár tájékán: alló. Metsző, hasító, nyirő eszköz, két darab éles vasból vagy aczélból, melyeket középtájon szeg foglal öszve, s füles fogatójuknál fogva öszve lehet zárni, és szétnyitni. Papirnyirő, gyapjunyirő, fanyirő v. kertészolló, szabóolló, kisolló, fodrászolló, stb. Ollóval nyirni, metszeni, metélni, szabni valamit. Átv. ért. némely eszközök, melyeknek ágai olló gyanánt keresztül vágódnak, vagy állanak egymáson, pl. az épület födelén az oldalfalakról emelkedő, s fölül egymáson keresztül eresztett rudak, vagy gerendák, melyekre hosszában a szelement fektetik. Ollóba venni valamit, pl. midőn két keresztbe vetett rúddal egy fenyüszálat fölemelnek. Ollóba venni valakit, vagy valamit, két felől megtámadni, megszorítani, pl. két ember egyet, két agár egy nyulat. Továbbá jelenti némely állatok tagjait, melyek olló gyanánt öszvecsukódhatnak, pl. rák ollója, szarvasbogár ollója.
E szó, mint alakjából kitetszik, igenév, az elavult orol törzsöktől, melynek gyöke or am. ar és ir, honnan ort egészen am. irt, s rokon értelmü vele arat is; ortókapa Gömörben am. irtókapa, orotni a székelyeknél am. irtani s orotvány am. irtovány. E szerént olló elemezve orló, oroló, azaz: metsző, nyirő t. i. eszköz, melyben az r áthasonult l-vé, mint a sarló, tarló köz kiejtéssel salló, talló. Alapfogalomban rokonai mindazon szók, melyek gyökeit az erősen hangzó ar, er, ir, or, ur teszi, s vágásra, metszésre vonatkoznak, mint: arat, a tájdivatos alló (arló), gyarat, csoroszla, doroszol, sarol, sarabol, sarló, tarol, tarló, kard, karcz, karczol, sért, gereben, ír, írt, nyír, nyirbál, stb. Ily értelmü és hangu szók más nyelvekben is számosak.
