OKÁD
OKÁD, önh. és áth. m. okád-tam, ~tál, ~ott. 1) Mondják állatról, midőn a bevett ételt, italt, vagy más testet azon az uton adja ki, melyen bevette. Innen a köznépies vastag tréfamondás: arra jőjön ki, amerre, bement. Gyöngédebb, és kíméletes kifejezéssel: hány. A részeg ember bort, pálinkát okád. A kisded kiokádta a tejet. Okádnak a macskák, kutyák, disznók. Okádni kiváltkép a torkos állatok szoktak. Attól ugyan nem okádsz, azaz: nem eszel, nem iszol belőle. Leokádták egymást. A dőzsölök beokádták a szobát. Megundorodván elokádta magát. 2) Bizonyos kórállapot miatt vért, vagy epét hány valaki. Úgy megütötték a mellét, hogy vért okádott bele. Sok epét okádott. 3) Átv. bizonyos torkolat úgy ad ki valamit, miként az okádó állat az ételt vagy italt. Ez a hegy tüzet okád. A csatorna torkolata okádja a vizet. Erkölcsi ért. kigyót, békát okádni valaki ellen, am. legrútabb rágalmakkal illetni.
Ezen ige hangutánzó, s mint olyanok rokonai bokákol, ökrend, ökrődik, valamint a török: tükürmek, és öküümek (ökrendni), finn: oksennan (okádok), sínai ngéu stb.
