O, (1)
O, (1), kisded alakban o, huszonnegyedik betű a magyar ábéczében, s az önhangzók sorában nyolczadik. Rövid vastag vagy mély hang, mely a zárt a és u között, mintegy középhelyet foglal, honnan ezekkel különféle tájejtés szerént némely szavakban váltakozik, mint: adu, odu, udu; avas, ovas; bagár, bogár, bugár; baglya, boglya, buglya; taszít, toszit, tuszkol; taliga, toliga; alt, olt v. alut; nos, nus; orcza, arcz; stb. sőt az a-u egybeolvadásából igen gyakran hosszú ó válik pl. monda-uk lesz mondók, mondana-uk lesz mondanók. Mint vastaghangunak hangrendi párhuzamban a vékonyhangu ő felel meg, és pedig a) magukban a törzsszókban, mint: ont, önt; omol, ömöl; gomb, gömb; gombolyag, gömbölyeg; gondor, göndör; csomoszol, csömöszöl; b) a képzőkben részint ő pl. nyaf-og, nyöf-ög; fuld-okol, tünd-ököl; kap-kod, köp-köd; részint (e, ě, é, s vékony i után) zárt ě, p. esděkěl, csip-kěd, stb. c) a ragozásban szinte: ház-on, kert-ěn, öbl-ön; fal-hoz, kert-hěz, öböl-höz; Kolosvár-ott, Pécs-ětt, Győr-ött; száz-szor, egy-szěr, öt-ször; áll-ok, kel-ěk, ül-ök; áll-tok, kel-těk, ül-tök stb. Lásd Előbeszéd 51–53 11. A szók végén nem fordúl elé, kivévén a sürgetést, hajtást, nógatást jelentő czo! no! to! indulatszókban.
Mint gömbölyü ajakkal ejtett hang nagy számu gyökök alaphangzója, melyek valami gömbölyüt, kerekdedet jelentenek, mint: bob, boborcsó, boczkó, bod, bodor, bogy, bogyó, mogyoró, boka, gomb, gomba stb. stb. l. Előbeszéd 58, 59. 11.
