NAP, (3)
NAP, (3), fn. tt. nap-at. Személyragozva az ország nagyobb részében, s ami megkülönböztetés végett is czélszerübb, napam (nem: napom), napad (nem napod), napa, tájdivatosan napája. Így nevezi a feleség saját férjének anyját, és viszont a férj saját nejének anyját. Máskép: anyós. Hasonló viszonyban áll a házastársakra nézve az ip v. ipa. Minden nap gyülöli menyét és nem szereti. (Kis Viczay). Ha nádmézből csinálják is képét (a menyasszony napának), az is keserü a menyasszonynak. (Pázmán Préd. 251. l.) Napad nem gondolja, hogy ő is csak meny volt. (Km.). Megoszlatnak.............. meny ő napa ellen, és nap ő menye ellen. (Münch. cod. Luk XII.). Valamint az ap, any, öcs, báty, nén, hasonlóan a nap is tájszokás szerént toldalék a hangot veszen föl, napa, mit azonban irói nyelvben követni nem kell, nem is szükség, mert ragozásaiban az égi testet jelentő naptól úgy is jobbára különbözik.
Igen valószinü, hogy e szó eredetileg anap volt, s egyeredetü és alapértelmü az ana, anya szóval, s talán annyi mint anya-pótló, minthogy a nap a férjnek vagy feleségnek valódi anyja levén, egyszersmind a másik házastársnak mintegy ujonnan fogadott, vagy édes anyját pótló anyjává leszen. Megegyezik vele a finn anoppi. Lehet annyi is mint nő-ip. V. ö. ANYA, EME, NÉ; és IP.
