LÁRMA

Teljes szövegű keresés

LÁRMA, fn. tt. lármát. Erősebb, harsányabb hangu kiáltozás, kivált midőn egyszerre többen kiáltoznak. Utczai gyermekek, kocsmai dőzsölők lármája.
Lármát ütni. Különösen oly kiáltozás, mely valamely veszélyt jelent. Tűzi lárma. Lármát kiáltani a közelgő ellenség láttára. Átv. ért. lármát fujni, dobolni. E szónak, ha a ‘lári-fári szót magyarnak el nem ösmerjük, rokon értelmü és hangu magyar társai nincsenek; azonban igen közel áll hozzá: csárma, mely túl a Dunán némely vidékeken am. lárma. Megegyezik vele a német Lärme, melyről némely német nyelvészek azon véleménynyel vannak, hogy az eredetileg a fegyverre kiáltást jelentő olasz all’ arme, v. allarme, honnan a franczia alarme is; miről egyébiránt Adelung kételkedik, s hajlandóbb e szót hangutánzónak tartani, rokonitván azt az elavult régi német lőren, és a szokásban levő plerren, sőt lehren igékkel is.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT