LAP
LAP, fn. tt. lap-ot, harm. szr. ~ja. Kicsinyezve: lapocska, lapoczka, lapiczka. Általán valamely testnek vagy térnek szétterjedő fölszine, mely többé-kevésbbé egyenes, sima, rögetlen. Ellentétei: hěgy, él, csúcs, fok, domb stb. pl. Kard lapja, és éle, hegye. Balta lapja, és éle, foka. Kés lapja, és éle, foka, csúcscsa. E határban sok lap (lapály), kevés domb van. Ezen értelem rejlik a lapu, lapácz, lapály, lapadék, lapány, lapát, lapiczka, lappan, lappang, lappancs, lapos, lapít, laponya származékokban. Különösen a papír, hártya, s irásra, nyomtatásra használt más síma anyagok oldalai. A nyolczad rétbe hajtott íven nyolcz levél, minden levélen két lap van. Ezen tizenkettedrétü könyvben két ív, huszonnégy levél, tehát negyvennyolcz lap van. Továbbá: különféle tárgyu röpiratok. Hirlap, napilap, hetilap, havilap.
E szóban, mint minden származékaiból kitünik, alapfogalom a terjedés, terjeszkedés, vagy a terjedés által alakult test, térség. Rokon vele a laboda szó gyöke lab, továbbá a vékony hangu lep, melyből lepény, lepedő, lepel stb. származnak. Végértelmére nézve pedig a haladás, mozgás fogalma alá tartozik, minthogy terjedést, terjeszkedést, mozgás nélkül képzelni nem tudunk, s ezt az l mássalhangzó fejezi ki. V. ö. L, gyökbetü.
A német Blatt és platt szókban ugyanazon fogalom rejlik, de megfordított belükkel fejeztetik ki. Ide tartozik a hellén πλαυς, πλατια, finn lappa.
