~L
~L, segédhangzókkal: al, el, él, ol, öl, s még igéknél úl, űl, határozóknál ul, ül a) igeképző, s alkot mind önható, mind átható igéket, mint: dú-l, sű-l, hű-l, fű-l, dől; váll-al, kez-el, szěm-ěl, bot-ol, őr-öl; hálál, (= hála-al), henyél, épül, tan-úl stb. V. ö. ~AL, és különösebben ~ÚL. Kettöztetve: ~all, ~ell, melyben az első l vagy n-ből változott által, pl. sokall am. sokanl, kevesell, am. kevesenl, vagy pedig ami hihetőbbnek látszik, az egész vall igéből húzatott öszve, melynek értelmében is osztozik, pl. sokall am. soknak v. sokul vall, kevesell am. kevésnek v. kevesül vall, kicsinyell, am. kicsinynek vall, javall am. jónak vall, urall, am. úrnak vall, egyébiránt ‘vall’ is am. ‘vanl’ mit különösen a régies ‘habet’ jelentése is igazol. V. ö. VALL. b) Névképző, mint: fon-al, it-al, hivat-al, ét-el, vét-el, tét-el, lep-el, föd-el, gyám-ol, fáty-ol, öböl, ök-öl stb. Részletezve l. Előbeszéd 129, 130, és 133, 134, 142. lapokon. c) Határozói képző ul, ül, alakban, mint bal-ul, rosz-ul, vitéz-ül stb. A török-tatár nyelvben is mint igeképző, nagyban szerepel, pl. szöj-le-mek (szó-l-ni), ettől szöz (szó), bas-la-mak (főnök-öl-ni) stb.
