L
L, kisded alakban l, tizenkilenczedik betü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában tizenkettedik, kiejtve el, mint egyes hang a nyelvnek előtolása és mozgatása által képződik, s mint olyan a nyelvhangok osztályába tartozván, legtöbb szóknak oly jelentést kölcsönöz, melyben alapfogalom az előhaladó mozgás, előhaladás. 1) Majd könnyü, gyöngéd, és többnyire zajtalan, majd valamivel sebesebb mozgás értelme rejlik ezekben: a segédhangzóval: lab, (labda), láb, lábol, lábad, lábadon, ladáz, lafog, lafancz, laj (fn.), láng, láz, lázad stb., e segédhangzóval: leány, legény, lebeg, lepke, ledér, lefeg, leffentyü, lejt, lejteget, leng, lengedez, lenget, lentet, leveg, levegő, lé, leves, legyint, lép, el, le, él, lesz; i segédhangzóval: libánczol, libócz, libeg, lidércz, lindik, linkó, limba, lifeg, lipiczkel, liszt, lityeg, illan, illant, villám, villog stb., o, ö, ü segédhangzókkal: ló, lob, lobog, lób, lóbál, lód, lódít, lódúl, lóg, lóstol, lót, lő, lök, lőzér, lükü, lüktet. 2) Szenvedőleges, lassu, élénktelen mozgást jelent ezekben: lanka, lankad, lankaszt, lankatag, lajha, lajhár, lágy, langy, láp, lassu, legel, lézeg, lom, lomha, lusta. 3) Terjedést, kinyúlást ezekben: laboda, lap, lapu, lapály, lapos, lapácz, lapát, laposka, laska, lancz, lep, lepedő, lepel, lepény. 4) Eléfordúl némely hangutánzó gyökökben is, mint laf, laty, lecs, lety, lih, lity, leh, lél(ek) liba, locs, loty, lőty, lucs, melyekről megjegyzendő, hogy jobbára oly hangot jelentenek, mely könnyü mozgás következtében ered, minél fogva ezek mozhangutánzók-nak nevezhetők.
Az l hang lengeteg mivoltánál fogva sok változásnak van kitéve, nem annyira a szók elején, mint közepén és végén, midőn majd a keményebb r-re, mint legközelebbi szervtársára, majd lágyabb ly, j, v-re változik, pl. il (illan), ir (iramlik), villog, virrad; botlik, botránkozik; tolong, torlódik; Elisabet Erzsébet, csoroszla csoroszlya, kilűl kivül, lelebb lejebb, lik lyuk, leány lány, lyány. Néha n-re is, pl. lám, nám; hol, hon; talál, tanál; dal, dana, dalol, danol; onnal (régiesen, ma:) onnan; az ul, ül határozói képzők, másképen: on, ön, ěn; üdvözülhetnének helyett a régi magyar Passióban: üdvezünhetnének stb. A hanyag, tunya tájejtésekben gyakran egészen eltünik, s az előtte álló önhangzóval foly öszve, mint alma, óma; szalma, szóma; Albert, Óbert; folt, fót, gyolcs, gyócs; föld, főd; különösen a szók végén pótol, pótó; pótú; gondol, gondó, gondú; meszel, meszsze; örül, örű; palóczos és barkós ejtéssel: elment, evment, eüment, őment; balta, bóta; okval, módval, okvó, módvó; kézvel, lábval, kézvő, lábvó; ne poró avvó a góvó, (ne porolj avval a galylyal). Ilyenek Benőfy Soma közlése szerint:
„A lököd (lelked) kényának sincsen táng (talán) jaó dóga (dolga).”
„Vegyázz, Bera, magadra,
Fee ne őts a garadra,
Ha l’ eső a lábadraó,
Becsőletöd ee patkaó.”
Fee ne őts a garadra,
Ha l’ eső a lábadraó,
Becsőletöd ee patkaó.”
„Ha nagyanyó duruzsaó,
Mondjad, ezt hé! hogy auszaó.”
Mondjad, ezt hé! hogy auszaó.”
Hasonló változásokon ment által az eredeti latin szók l betűje a franczia nyelvben, mint: mal-us mauv-ais (kiejtve: mové), salv-are sauv-er (sové), sal-tare sau-ter (soté), coll-um cou (kú), fal-co, fau-con (focó) stb. Az olasz bizonyos esetekben elhagyja az l-t s i-vel helyettesíti: Flumen Fiume, blanca bianca, Florentia Fiorenta, plus piu stb. Hasonló viszony van némely szláv nyelvek között, a cseh: wlk, blch, wlna, dlauhi, dluzsnik, bil, vidil, dal, sztal; szerbül: wuk, bua, wuna, dugi, duzsan, bio, vidio, dao, stao stb.
Tudván azt, hogy az l többször hosszu önhangzóvá olvad, a szóelemzésben biztosabban járhatunk el, ha az ily önhangzós gyököt családbeli rokonaival öszvehasonlitjuk, pl. bódúl, bódorog, eredetileg = boldúl, boldorog, bóna (óra) = bolna, mint a bolond, bolyong, balga, balgatag szók rokonai; fónagy = folnagy, falunagy; fóka = falka; bódé = boldé, bolt; bókol = bolkól, fejét hajtogatja, bólogat; ágy = álgy (hálgy), alvási, hálási fekhely; ótvar = olt-v. aluttvar stb.
Különös, hogy az l kezdetű gyökszók között alig van olyan, mely valami tömör, szilárd, kemény testet jelentene, hanem holmi lengeteget, könnyűt, lágyat, léhát, illetőleg hasonló mozgást, cselekvést, állapotot, továbbá nincs ily kezdetű kedély szók, mint az ajki, torok-, foghangok, és sziszegők között; nincsenek gömbölyü, kerekded tárgyakat jelentők, mint különösen a torkiak, és r gyökhanguak között, végre nincsenek fuvást, fuvódást (a leh, lih kivételével) vagy metszést, hasitást jelentők.
Az l-vel kezdődő gyökszók száma minden árnyalataikkal együtt 90-nél, az l-vel végződőké pedig, mint, al, ál, áll, el, il, ill, ol, ól, öl, ül, stb. 80-nál több.
Rövidítve: l. 1) = lásd; 2) = lap. A római számjegyek közt a nagy L ötvenet jelent. V. ö. SZÁM. Átugrotta már az L-et, am. életének ötvenedik évén már túl van.
