KURTA

Teljes szövegű keresés

KURTA, mn. tt. kurtát. Megegyezik vele a persa khord v. hhurd, görög ξορτ⌠ς, latin curtus, német kurz, szláv kratki, olasz curte, oláh curtu, franczia court, angol short stb. Adelung szerént a német kurz az elavult karen-tól származik, mely annyit tett, mint metszeni. A szanszkritban kars vagy kart szintén metszést, vágást, hasitást jelent. Véleményünk szerént nemcsak a fennemlített, hanem több más szavakban is, melyeknek r egyik gyökalkotó betüjök, alapfogalom a törés, metszés, vágás, szakitás. L, R, mint gyökhang. Ezen szók osztályába tartozik a kurta is, mely tulajdonkép oly rövidet jelent, ami törés vagy metszés, vagy szakitás által alakult olyanná, pl. kurtafarkú paripa, melynek farkát elnyirték; kurta haj, kurta kutya. Innen szélesb értelemben jelent oly rövidet is, mely eredeténél vagy természeténél fogva olyan, t. i. aránylag véve. Kurta kígyó. Kurta mente. Kurta zsák. Kurta szoknya, kabát, nadrág, gatya, csizma stb. Átv. ért. a maga nemében kevés hatalommal vagy jószággal biró. Kurta király. Kurta urak. Kurta nemesek. Midőn kocsmáról mondják (kurta kocsma), jelent olyat, melyben nem esztendő hosszában, hanem a helyi szabályokhoz képest rendesen csak szent Mihálytól szent Györgyig mérik a bort; vagy ha máskor mérik is, az titokban történik; általában oly csapszéket, mely a fogadóknál, és vendéglőknél sokkal kisebbszerü. (Kneipe). A népmesékben a nyúlnak jelzője. Állj meg kurta, egyszerre fussunk! Önálló jelzőül használják a kutyáról s néhutt tyúkról is. Kaparj kurta, neked is lesz, vagy: kaparj kurta, lesz poltura. (Km.).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT