IDEGĚN
IDEGĚN, IDEGEN, (id-eg-en) fn. és mn. tt. idegěn-t, tb. ~ěk v. ~ek. Gyökeleme a mozgást, jövést, menést jelentő i (V. ö. ideg), melyből lett az eredeti, de kiavult: i-ök, i-esz, i-ön, azaz jö-ök v. jö-v-ök, jö-esz v. jö-sz, jön v. jő, továbbá a gyakorlatos: i-eg s d segédbetüvel i-d-eg, s az i jö-re változva jö-eg, jö-d-eg (mint: ig jog, irgalom jorgalom, idő iödő jödő). Idegen tehát tulajdonkép am. jödegen, s közvetlenül a jödegő részesülőből en által képeztetett, mint élőből lett eleven, merőből mereven. 1) Oly emberről vagy állatról mondjuk, ki v. mely máshonnan jött, ki nem ezen földről, hazából való jövevény, külföldi, jövő-menő. Idegen népek, nemzetek. Idegen ember. Idegen madarak. Idegen eb. Aki idegen ebnek kenyeret vet, nem veszi jutalmát. (Km.). Idegen ökör haza felé bőg. (Km.). Idegeneket befogadni a hazába. Hivatalokat nem kell idegeneknek adni. Ellentéte: hazai, honi, belföldi, idevaló. 2) Átv. ért. mondjuk oly helyekről, hol más népek, más nemzetek, nem hozzánk való emberek laknak, melyek nem mi hozzánk tartoznak, hol mi lakni, tartózkodni nem szoktunk. Idegen föld, ország, város, falu, helység. Idegen tartományokban utazni. Idegen városban nehéz megszokni. 3) A mienktől v. tőlünk különböző, más, másféle. Idegen vallás, szokások, hit. Idegen erkölcsök, szokások, öltözetek. Idegen kéz. Ha szemérmes is az asszony, ne bízd idegen kézre. (Km.). 4) Mint melléknév am. visszavonuló, távozó, nem barátságos, nem hajlandó, nem nyájas. Idegen arczot mutatni. idegen szívvel lenni valakihez. Emberektől idegen. Idegen névvel venni valamit, régiesen am. rosz néven: „the k(egyelmed) idegen névvel veszi én thőlem hogy én az én pénzem felett ezeket kévánom.“ Levél 1546-dik évből (Szalay Á. gyüjteménye).
