HÚSVÉT
HÚSVÉT, HUSVÉT, (hús-vét) ösz. fn. tt. húsvét--et, harm. szr. ~je. Régi szokás szerént vékony hangu ragokat vett fel: húsvétnek, húsvétel, húsvétre, húsvéttel stb. Elközelget vala pedig a kovásztalanok innepe napja, mely húsvétnek mondatik. Hol a szállás, ahol a húsvétet megegyem? (Lukács 22. Káldi). Jelenleg inkább vastag-hangulag ragoztatik: húsvétnak, húsvétot, húsvétra, mely ragozás a szóelemzés ellen van, s oly hibás, milyen volna kártétnak, kártétot, kártétra, az egyedül helyes kártétnek, kártétet, kártétre helyett. 1) A keresztény anyaszentegyházban, Urunk feltámadásának emlékünnepe, midőn t. i. a régi keresztény egyház törvénye szerént, a hosszu bőjt elmultával, a húsevés kezdődik. A keresztény husvét napja változó, s évenként azon vasárnap tartatik, mely a tavaszi éjnapegyenlet után első újholdat közvetlenül követi, és sem martius 21-dike előtt, sem april 25-dike után nem eshetik. Húsvétet ünnepleni, megülleni. Húsvét napján. Fekete karácson, fehér húsvét, fehér karácson, fekete húsvét. (Km.). Húsvét előtt, húsvét után. 2) A zsidóknál azon innep, melyben a zsidók amaz isteni gondviselés emlékünnepét üllik meg, midőn első szülötteiket az öldöklés angyala megkímélte, s egyiptomi kiköltözésök utósó éjszakáján a szentelt bárányt megették.
