HŰL, (1)

Teljes szövegű keresés

HŰL, (1), (hü-űl, az 1) értelemben, midőn származéktársa hűt = hü-ít; a 2-dik értelemben pedig 1. itt alább); önh. m. hűl-t. 1) Midőn a hideget jelentő gyöktől származik, am. hideggé lesz, a hideg lassan-lassan átjárja. Hül a tűz mellől elvett, kitálalt étel. Hűl a levegő, víz. Hűl az idő, majd innét is, onnét is megkérdezik, hol szolgáltál. (Km.). Meghűl, elhűl a leves. Ezen ige tehát jelenti azon fokozatot, mely szerént valamely test melege, tüzecskéi lassanként elrepülnek, elszállanak, s az állati test melegségéhez közeledik, vagy azénál alább száll. Hűl a forró leves, már lehet enni. Elhűlt az étel, nem kell többé. Hűlfűl, am. majd fázik, majd melege van. 2) Midőn a bámulást, ijedést, visszahatást jelentő, s visszahuzott lélekzettel mondott gyökből ered, am. bámul, ijed, visszaborzad, s elemzése inkább hű-öl, azaz hűt csinál. Olyakat mondott, csak úgy hűlt bele a nép. Elhűltem, midőn kivont karddal közelített felém. Ide tartozik ezen sajátságos mondat is: kihűlni valamiből, pl. szolgálatból, hivatalból, azaz kimaradni, hátra vettetni. Nem valószinütlen azonban, hogy ezen értelemben vett hűl igének gyöke egy a hüvely szóban eléforduló -vel, mely hajat, héjat, tokot jelent. Ennél fogva hivatalból, szolgálatból kihülni átv. ért. annyit tenne, mint a viselt hivatalból, szolgálatból kiesni, kimaradni, mint a mag hüvelyéből, tokjából kiszokott esni.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT