H

Teljes szövegű keresés

H, kisded alakban h, tizennegyedik betü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában kilenczedik. Neve: há. Nevezik különösen szelleti vagy lehelő betünek is. Különben a torokbetük osztályába tartozván, fölcserélődik 1-ör a g és k rokonszervü betükkel, mint: hankalék, kankalék; hurít, hurogat, kurjant, kurjogat; hömbölyög, gömbölyög; 2-or a szinte szelleti, tehát rokon v és j mássalhangzókkal, pl. hirhed, hirjed; ahítatos, ajtatos; hiaczint, jáczint; hóhér, hóvér; sáholy, sávoly; purha, purva; kohács, kovács; bihal, bival; kegyilméhel, (régi halotti beszéd), e helyett: kegyelmével; eh hámbor doctor, (a Góry-codexben), e helyett: e jámbor doctor; segéh, segéjj; (Tatrosi codes) stb. l. J és V betüket. 3-or ritkábban az s, sz és zs sziszegőkkel, mint: hápog, sápog; hörpöl, szörpöl; hervad, sorvad; húnyik, szúnyik; hinár, zsínár. Mint oly betü, mely torkon kinyomuló hangot fejez ki, eléfordúl a) lehelést, (így a sínai hu, Schott szótárában respirationis sonus, hi suspirare), pihegést, lélekzést, fuvást, sohajt, ohajtást kifejező indulatszókban, pl. ah, eh, ih, oh, hah, haj, hajh, heh, hu, huh és ezek származékaiban: ahít, ahítat, ohajt, hehent, hajt (pellit), huhog stb. továbbá más torokhangokban, mint: horty, hork, hur, hars, hör, heb, höb; innen ezen szók: hortyog, horkol, hurogat, harsan, hörög, hebeg, höbög b) lehelést, pihegést, lélekzést, fuvást, nagyobb vagy kisebb mértékben okozó tárgyak neveiben, vagy olyan cselekvést, szenvedést, állapotot jelentő vagy mutató igékben, mint hi-(deg), hő, hé, hű, hat, hatol, hal (ige és név), hall, hál, hála, halad, halaszt, hang, héh, hí, hej, héj, hejh, hol? hány? himba, hintál, leh, lehel, hisz, hit, ihlel, hők, vemh, terh, görh, potroh, doh, enyh, düh, keh, harag, harcz; lomha, renyhe, tohonya, nehéz; hord, hoz, hurczol, húz. Ide tartoznak a rö, kö, su, zu, nyi, vi, pi, li stb. tiszta gyökök h-val módosított, vagyis lehhel toldott hangjai: rö-h-ög, kö-h-ög, su-h-an, su-hog, zu-h-an, zu-h-og, nyi-h-og, vi-h-og, pi-h-eg, li-h-eg stb. c) Így jő bé a lehelő vagy pihegő mint hiányt, testi s lelki kórállapotot mutató h a pos-h-ad, gör-h-ed, pes-h-ed, por-h-ad, kor-h-ad, bűz-h-öd, pety-h-üszik, vén-h-üszik, bün-h-öszik stb. igékbe. d) Eléfordut üres vagy könnyű tárgyak neveiben, s illetőleg igékben, mennyire az ilyetén tárgyak mintegy csak lehelettel, léggel töltvék, vagy pedig a lehellet könnyüségével bírnak, ilyenek: pehely v. pelyh, hab, hó, hólyag, hamu, haj, héj, hám, hár, hártya, hazud, hegedés, hever, henye, hely, híg, hiány, hiú, hón, homály, héla stb. így a szanszkritban is több gyökök, mint há, had, hal, hu stb. ürességet jelentenek. e) Minthogy a fölfelé törekvés erősebb leheléssel vagy lélekzéssel jár, megvan a h oly szókban, melyek tetőt, magasságot, magasra hatást, távolodást, kinyúlást jelentenek, mint: hág, hány, haj, háj, halom, has, hát, ház, hegy, héja, héjáz, kupa, had, hagy, hosz, hoporcs, horog, hóri horgas stb.
Midőn a szó végén áll a h betü, lágy lehelet gyanánt hallatszik, mint: koh, doh, oláh, méh, keh, cseh, düh, rüh; de a szók elején és közepén valamivel keményebben ejtetik ki, s nem csupán lehelet, mint a görögben, hanem valódi betüt képez. Régente a magyar nyelvben is, mint kiváltkép több keletiekben, valószinüleg kétféle h divatozott, egyik a ma is szokásban levő lágyabb, másik a német perzsa stb. ch-hoz hasonló kemény, mely különbségnek nyomai fenmaradtak a régi hatottas beszédben, hol lágy h-val irvák: heon, halálnek, hadláva, horoguvék, hotolm stb. keményebb h-val pedig: chomuv, choltat, mulchotia, ozchuz, (chamu = hamu, choltát = holtát, mulchatja = mulhatja, azchoz = azhoz). Így a cseh és oláh szók czech és valach keményebb szókból lágyultak meg. A hinár, hinta, hintó, himbál szókban a h csak előtételül használt lehelet, melyek in(og) gyökből származván, eredetileg: in-ár, in-ta, in-tó, in-bál.
Különös figyelmet érdemel, hogy a h mint pusztán szellet vagy lehellet némely régi magyar codexekben, mind a szók elején levő önhangzók előtt, mind a szók vérén álló önhangzók után számtalanszor eléfordúl, mintha már régi iróink érezték volna azon általános elvet, hogy minden önhangzót, mely magában vagy a mennyiben magában áll, valamely fínom lehellet mind megelőz, mind követ. (Der Hauch geht dem Vocal voran, oder folgt ihm nach. Heyse. Sprachwissenschaft. §. 114). Innen például a görög irásban minden önhangzón kezdődő szót vagy spiritus asper (‘), mely némely más nyelvekben rendszerént már h betűvé válik, vagy spiritus lenis (’) előz meg; így a sémi nyelvekben általában, s a törökben és perzsában is minden önhangzón kezdődő szó elifet, (a héberben alefet) vesz maga elébe. Továbbá a perzsában a szó végén önhangzó nem állhat, hanem ha egyéb mássalhangzónak nincs szerepe, h betü (erős lehellet) foglal helyet. Kitünö példáink vannak ezekre, mint imént érintők, némely régi nyelvemlékeinkben. A Debreczeni legendáskönyvben különösen a törzsszók végén levő önhangzók csaknem általán h-val mint utólehellettel vannak írva, pl. eh (névmás), h, ah (névmutató, még ebben is: ah országnak, nem: az országnak), kih, mih (névmás), ímeh; gyakran ragok és képzőknél is, minthogy ezeknek is saját értelmét még érezé az iró, mint tevőh, nekih (= nek-ő), születéseh, egyetömbeh, tömlöczbeh, borráh (= bor-vá); az a, e névmások ragozásaiban is: ahra, ahról, ehben, ehből, ehképen; így az öszvetételekben: kihadá, lehszállván, johvolta, végre több más esetekben is, mint: maih, éjjelih, szomorúh, akartah, volnah stb. Egyedűl ebből lehet megmagyarázni a magyar ragozás azon szabályát, mely szerént a törzs véghangzója ragozáskor hosszuvá válik. V. ö. Á betü, és Előbeszéd 42. lap. A szó elején álló önhangzónak szellettel vagy lehellettel irására pedig példák a régi magyar nyelvemlékek II. kötetében a vegyes tárgyú iratokban fordulnak elé: hosztottam meg (30. l.), hokáért (36. l.), hárvák (38. l.), hértvén (69. l.); a Báthori bibliájában is az ő névmást, és ennek minden módosúlatait szelletezve találjuk: hű, hűneki, hűtet, hűk, hüket stb. és a régi halotti beszédben v ajakszellet áll a h helyett, mint vő, vőneki,vőt, víze,vimádjok stb. Ugyanitt gyakran végül is v-t találunk h helyett: hamuv, keserűv, miv, tiv.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT