ÉV, (2)

Teljes szövegű keresés

ÉV, (2), fn. tt. év-ět. Köz szokás szerént azonegy értelemben használtatik esztendő szóval. De némely esetekben kizárólag csak ezzel élünk, pl. másod évi, harmad évi, negyed évi, vagy másod éve, harmad éve, negyed éve mult. Ez ötöd éve történt, tehát, úgy látszik, akkor, midőn határozottan mult időről szólunk.
Eredetére nézve lehet vagy annyi mint ív, t. i. egy ív, azaz egy kör az időből; Fabri Thesaurus-a szerént is annus tulajdonképen circulus et orbem velut facit. Vagy pedig annyi mint av, azaz avas, avult, a minthogy némely származékai is, pl. évedik, évik, újabb korban: elévít, elévűl, a második jelentésre mutatnak. Véleményünk szerént, minthogy csakugyan kettős értelme van (legalább a származékokban), mindkét származtatás – mintegy két szónak tekintvén azt – helyesnek látszik. Egyébiránt szokták a latin aevum, s hellen αιων szókkal is rokonítni, azonban ezek jelentéseihez inkább csak a második értelemben látszik közeledni. Finnül vuosi.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages