É, (1)
É, (1), kisded alakban é, tizedik betü a magyar ábéczében, s az önhangzók között ötödik. Hosszu, nyilt hangzó. Mai általánosb kiejtés szerént csak egyféle hosszú é-t ismerünk, mely magasságát illetőleg az éleshanguak osztályához tartozván, mind a vastag, mind a vékony hangzókkal megfér egy szóban, pl. csáté, kópé, véka, béna, kenyér, vezér, ökrész. Az ily szók vagy vastag, vagy vékonyhangulag ragoztatnak, amint t. i. többi hangzóik vastagok vagy vékonyak, pl. kondér-ok, csuhér-ok, véká-val, cseléd-ěk, réteg-ek, sövény-ěk. Kivétetnek az öszvetett szók, melyekben mindig az utolsó határoz, pl. karszék-ět, háztető-re, cséphadaró-val, székláb-hoz. Az é végül némely szókban a-val cseréltetik föl, pl. paréj paraj, taréj taraj, ganéj ganaj, karéj karaj, fahéj fahaj. De minthogy a paré, gané, taré alakok szokottabbak, innen inkább azt kell tartanunk, hogy az egész aj szótag, vagyis ikerhangzó az, mely a hosszú é-nek megfelel. A régiek szintén használták j nélkül: paré, taré, gané, karé. Fölcseréltetik némely képzőkben o-val is; mint: szándék szándok, hajlék hajlok, fazék fazok, szurdék szurdok, marék marok, ajándék ajándok. A régies ó ő s mai í helyett áll az ily ószerű képzőkben: tanét (= tanót, tanojt, tanejt, ma: tanít), feketét (= feketőt, feketöjt, feketejt, ma: feketít) stb. Néha tájdivatosan, nyomatékozás, illetőleg hangsulyozás következtében, melyet a versmértékben is használnak, rövid e v. ě helyett áll, pl, vélem velem (mecum), néked neked, lészen leszen, mérész merész, mégyen megyen, étet ětet, tétet tětet. Tájejtésileg használják hosszú á helyett ezekben: tovébb (tovább), hátrébb (hátrább), arrébb (arrább). Odébb (odább helyett) általános gyakorlatú. Szóképzés vagy ragozás alkalmával nemcsak midőn két rövid e kerül öszve, változnak ezek öszvehuzódva hosszu é-re, pl. e+e, gyönge-en = gyöngén; é+e, lě-et = lét; e+ě, vere-ěm = verém, vere-ěd = veréd; hanem más önhangzók öszveolvadásából is áll elé hosszú é, pl. e+i+e (e+j+e v. j helyett v), vere-i-e v. vere-j-e (v. vere-v-e) = veré, verne-i-e v. verne-j-e = verné; a+i, látsza-ik = látszék, látszana-ik = látszanék; a+ě, láta-ěk = láték, látna-ěk = látnék. Az úgynevezett ékvesztőkben rövid e-re változik, mint: ég eget, ér eret, kéz kezek, egér egerek, mely esetben tompábban megnyujtva, s mintegy ee-hez hasonlóan hangzik. Némely szókban, melyek két különböző érteményüek, e szerint majd élesebb vagy tompább kiejtésü, pl. szél tb. szelek (ventus), szél, tb. szélěk (margo); fél, tb. felek (dimidium, amicus), fél (metuit); ér, tb. erek (vena), ér (valet); légy, tb. legyek, légy (fias); ég, tb. egek, (coelum), ég (ardet). E másodnemüeket, a tájszokás itt-ott éles í-vel cseréli föl: szíles, fílek, írek, ígís.
A szóképzésben és ragozásban rendesen párhuzamos társa a hosszú á, pl. csel-éd csal-ád, szeg-ély, szab-ály, kel-és, hal-ás, vét-ség, vált-ság, köt-ény, vág-ány, ökr-ész, hal-ász, füz-ér, buv-ár, keres-mény, tanul-mány, fél-énk, fal-ánk; ember-nél, asszony-nál, föl-é, al-á, vert-ék, várt-ák, verj-ék, várj-ák stb. De meg is marad állandóan, pl. ék (dék = adék, edék és ték = íték) képzőben: hasad-ék és mened-ék, hasít-ék és verít-ék v. verejt-ék.
A hangmértan szabályai szerint mindig hosszu szótagot alkot, pl.
„Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?”
Vörösmarty.
Ha az eléadottakat bővebb figyelembe veszszük, lehetetlen meg nem győződnünk, hogy a mai, bár igen egyenlő kiejtésü é-ben többféle hosszú é önhangzó rejlik. Feltünő
1) hogy némely é, különösen a névragozásban ékezetét elveszti és nyilt e-vé változik, pl. ég egek, szél szelek, fél felek, ér erek, légy legyek, kéz kezek, szekér szekerek, fenék fenekek, sőt a régiségben, pl. a Tatrosi codexben ezek nagy részét az alany- vagy tőesetben is röviden találjuk: eh = éh, nehez = nehéz, ket = két, het = hét, kez = kéz, nev = név, közep = közép, szel (ventus) = szél, sőt olyanok is előjönnek, melyek ma nem ékvesztők: szek (= szék), vitez = vitéz, terd.= térd, köver = kövér, ert = ért, kerd = kérd, ösveny = ösvény. Ezekben tehát a nyilt e-nek megfelelő hosszú (a szokottnál terpedtebb) è rejlik. Meg van ezen hang mai napság is a palóczos è vagy ê-ben (a palóczoknál, göcsejieknél, székelyeknél), mely az el és néha er hangokból olvadt egybe, pl. èment (= elment), szèni (= szelni), ère (= erre), emère. (= emerre) stb.
2) hogy a mely szókban a hosszú é ékezetét el nem veszti, azokban az tájdivatosan hosszú í-vel szokott fölcseréltetni: ídes = édes, szíp = szép, szíles = széles. Miket régi iróknál is (kik, amint tudjuk, saját nyelvjárásuk szerént írtak) találunk, pl. Erdősinél
„Az magyar nípnek.
Próféták által szólt rígen néked az isten,
Buzgó lílekvel szól most és néked ez által,
Néked azírt ez lűn prófétád, doctorod ez lűn
Ez próféta szavát hallgasd, mert tíged az isten
Aki zsidóul és görögül, és végre diákul
Minden nípnek az ű nyelvén, hogy minden az isten
Lelki kenyír vagyon itt, melyben mikor íszel, örökké
Az ki teremt, tíged megvált, örök íletet és ád
Próféták által szólt rígen néked az isten,
| Az kit igírt, ímé vígre megadta fiát. |
| Kit hagya hogy hallgass, kit hagya hogy te kövess. |
| Mestered, ez most és, melyet az isten ada. |
| Elveszt, és nyomos nem lehet a te neved. |
| Szól vala rígen, szól néked az itt magyarul. |
| Törvínyinn íljen, minden imádja nevit. |
| Ílsz, mely az mennyből szálla, halálra mene. |
| Ez szent által: nincs több bizodalmad azért.” |
Néked, ímé, és szókban nem változik í-vé, mert azok nyilt e-vel is ejtetnek: neked, íme, es.
Nagyon csalódnék azonban, aki bármely régi iratban, valamint tájnyelvben is tökéletes következetességet keresne, pl. azért egyszer í-vel, máskor é-vel jön elé; így végre; kenyér, noha ékvesztő (kenyerek) mégis benne az é, í-vé változik; észel ma, legalább tudtunkra hosszú é-vel nem ejtetik. De lehető, hogy mind ‘kenyér’ rövidült e-jében, mind ‘eszel’ első e-jében, régiesen éles ë hangzott, mely aztán könnyebben változhatott szinte éles é (= ë)-vé.
3) Hogy ezen éles é (= ë) az, mely mind mély, mind magas szókban eléfordul, tehát sajátlag ismét kétféle, pl. béke és béka szókban fínom megkülönböztetéssel kétféle éles é hallatszik.
4) Hogy azon hosszú é, mely néha ó v. o-val, néha pedig ő-vel cseréltetik fel, a rövid zárt ě-nek felel meg, mint: tanót tanét, szándok szándék, hő hé, lőn, lén.
