EBÉD
EBÉD, (am. ev-éd vagyis inkább e-v-éd) fn. tt. ebéd-ět. 1) Közönséges értelemben, déli evés, déli jóllakás, egyszersmind azon ételek öszvege, melyeket délben megeszünk. Nagy ebéd, kis ebéd; hosszu ebéd, rövid ebéd. Eb ebéd (melyhez bor nincsen), katonás-ebéd. Barátságos ebéd. Úri ebéd. Ebédet enni. Ebédre híni, várni, menni. Ebédet vinni. Isten áldja meg a kendtek ebédét, az emberét is. (Így köszönti a köznép az ebédlőket). Hol az ebéd, ott a vacsora. (Km). Rosz ebéd az, melynek vacsorája nincsen. (Km). Ebéd elött, ebéd alatt, ebéd után, ebéd fölött. Szántó ebéd, mely jóval délelőtt történik, midőn t. i. a szántók etetni kifognak. 2) Ormánságban (Baranya megyében) és a székelyeknél reggeli evés. 3) Mátyusföldön, harmad-ebéd am. ozsonna, azaz délesti evés. Ezen elnevezésből kitetszik, hogy az ebéd szó általán evést jelentett, mert a harmadebéd nem más, mint harmadszori vagy harmadik evés. Ennek nyomán indultak azon irók is, kik a reggelit regebédnek a vacsorát estebédnek nevezék el. A székely földön divatos a délebéd (Vadrózsák 396. l.). Ezen szóban az igazi gyök: e; V. ö. ÉSZIK; rokonok az ebéd szóval a hellen εδητος, latin edulium és epulae, szanszkrit adanan, a szláv nyelvekben objed, obiad, obéd, obid; a külső alakra hasonló szláv objed, obéd, obid, eredetét illetőleg, ez öszvetett szó az ob és jed elemekből, (jeszt szlávul am. enni). Bővebb öszvehasonlítás végett V. ö. ÉSZIK.
