ÁRVA
ÁRVA, (ár-va) mn. és fn. tt. árvát, tb. árvák. Eredeti értelemben, aki valamitől meg van fosztva, mintegy or-va, kitől valamit eloroztak, elvettek, mirenézve egyezik vele a latin: orbus, hellen: ορϕανος, szanszkrit: arbhasz, arb (rombol) gyöktől. Szokott közértelemben, kinek szülei meghaltak, ki szüleitől halál által megfosztatott. Árva fiú, árva leány. Árva gyermekek. Szegény, elhagyott árvák. Árvákat hagyni maga után. Árvákra gondot viselni. Árvák atyja. Az árvákat elnyomni égbekiáltó bűn. Régebben az özvegy, kinek férje meghalt, szinte árvának tartotta és nevezte magát. Tágasb értelemben: ügyefogyott, elhagyott, segéd nélküli szegény, magára hagyott. Árva az árva, habár arany is kapufája. Km. Égett tőke fekete, árva borju nincs anyja. Km. Árva lelkemre mondom. Árva vagyok, árva, mint az őszi tarló, melynek ékességét elvette a sarló. Népd. Árva vagyok, árva lettem, szerencsétlennek születtem. Népd. Árva az a madár, kinek párja nincsen; én is árva vagyok, mert szeretőm nincsen. Népd. Átv. ért. mondatik növényekről is, melyeknek bizonyos nemi tulajdonságaik hiányzanak, pl. árvacsalán, melynek égető fulánkja, árvarózsa, melynek tüskéje nincsen; árvakáka, leveletlen, árvarekettye, stb. Továbbá oly madarak jelzője, melyek a magányt kedvelik, vagy siránkozók. Árvaveréb, árvaszajkó, árvapinty stb.
