ÁG
ÁG, fn. tt. ág-at, tb. ~ak. Tulajd. ért. a növények, különösen fák derekából kifakadó kisebb-nagyobb száru sarjadék. Vastag, vékony, egyenes, görbe ág. Zöld, lombos, száraz ág. Piros, sima, görcsös héju, nyers ág. Faág, rózsaág, szőlőág. Fattyu ág, mely buján a gyökérről sarjadzik. A fattyu ágak mély győkeret nem vernek. Km. Nyers fának száraz ágát nehéz várni. Km. A szegény embert még az ág is húzza. Km. Ágról szakadt ember, jöttment szegény rongyos. Ágravaló, akasztani való. Átv. ért. 1) Bizonyos eszközöknek ághoz hasonló része. Villa ágai. Három ágú vasvilla. Két ágú kis kapa. 2) A folyók derekából kiszakadó kisebb medrek, folyók, fokok, erek. Öreg Duna győri, nádszegi ága. Vágduna ága. 3) Bizonyos szellemi vagy erkölcsi egésznek egyes részletei. A tudományok, ismeretek különféle ágai. 4) Az ész működésének egyes szervei. Eszem ágában sem volt. 5) A nemzetségi fában, illetőleg nemzedéki leszármazásban jelenti azon vérségi fonalat, melynél fogva valaki az ősi törzsökkel öszvefügg. Férfi vagy fiúi ág. Leány ág. Mellék ágon atyafiak. Harmadik, negyedik ág. Hamis keresmény nem száll harmadik ágra. Km.
Alaphangra nézve hasonlók hozzá a szanszkrit çâkh (fakad), honnan: çákhá (ág), a német Zacke, Zweig, a sinai kó (ramus), a finn oksa, a török agadsi (fa). Egyébiránt a magasodás alapfogalma látszik rejleni benne, s rokona: hág = magasra lép, honnan: ágaskodik = hágaskodik, mint a németben a Baum és bäumen.
