~ Á, (1)
~ Á, (1), határozói képző, fenhangu szókban megfelel neki az é: al-á, re-á összvehúzva rá, tovább-á sok-á, el-é, fel-é, föl-é, mell-é; néha előszellettel: ho-vá, tájejtéssel: há, hoz-já régiesen, ma: hoz-zá, melyhez hasonló köz-zé = köz-jé. Jelent valahová, egy helyről máshová menést. A régieknél előfordúl helynevek mellett is: „Annak utána hogy Bakits Pál Győré szálla“ (Tanúhallgatás a XVI. századból. Magyar Nyelvemlékek II. kötet 50. lap); „Mehmeth basa két negyvenezer embervel jutott fel Pesté“ (Ugyanott az 51. lapon). Eredetére nézve nem más mint a távolra mutató rövid a, aminthogy ezekben: ho-v-a, haz-a röviden is ejtetik. Néha toldalékul még ba be ragot is vesz magához, különösebben a fenhangú szókban, mint elé-be, közi-be (= közé-be), föli-be (= fölé-be).
