~ ABB
~ ABB, a középfokú hasonlítás toldott ragja, vagy, ha úgy tetszik, képzője, párhuzamos magashangon ~ ebb, mely azt jelenti, hogy azon tulajdonság, melyet bizonyos alanyról mondunk, nagyobb fokon megvan benne, mint a hozzája hasonlítottban, p. az ökör hasznosabb állat az ebnél; a vas keményebb, mint az ólom. Önhangzók után bb: utó-bb, elő-bb, melyek ha rövidek, a e, megnyúlnak: butá-bb, gyöngé-bb. U, ü, i után kétalakú: szomorú-bb, vagy szomoru-abb, keserű-bb vagy keserü-ebb, deli-bb vagy deli-ebb. Mássalhangzók után, ha önhangzóval kezdődő rag járúl utána, egyszerű b alakban is divatozik: okos-b-ak, okos-b-at, okos-b-an, okos-b-odik, mit a könnyebb kiejtés szokott meghatározni; de a régi nyelvben a legnehezebb kiejtés daczára is egyszerű – b. p. kemény-b, kerekded-b, álnok-b, tömérdek-b stb. milyeket Révai, Etym. P. I. Sect. I. Cap. II. fölös számmal idéz, s véleménye szerint, ezen b eredetileg öb, mely rokon a fordított és sokaságot jelentő bő melléknévvel. Ehhez oda tehetjük, hogy alapérteményben egyezik vele azon be! vagy beh! mely nagyítást fejez ki, p. beh jó! beh szép! miszerint így is elemezhető okos -beh, kerekded -beh, elhagyván a hangzót vagy szelletet is: okos-b, kerekded-b, mint a te(sz), le(sz) igeképzőkből: domború-te(sz) = domború-et = domború-t, (domborít), domború-le(sz) = domború-el = domború-l. Az előtétes önhangzó, csak a kiejtés könnyebbítésére szolgál, mint a múlt időben a t képző előtt, p. győz-t helyett győz-ött, ragozva: győz-t-em, győz-t-él, győz-t-ünk, lát-t h. lát-ott, lát-t-am, lát-t-ál, lát-t-unk.
Hasonló hozzá a szuómi vagy finn p, pi, mely az n ragos alapfokú birtokos esethez járúl, p. makia édes, makian édesé, makian-pi, s az n-nek hangtani oknál fogva m-re változtával, makiam-pi. Minthogy pedig a magyar nyelvben a hasonlítási rag b, a hasonlító szóhoz az alanyesetben járúl s abb ebb is leginkább a nyomaték végett van megtoldva, de a mit igazol akár a bő toldott alakja: bőv vagy bév, akár a beh-ben rejlő szellet, melyekben mind a v mind a h könnyen átváltozott a másik b-re, p. öregbev = öregebv = öregebb; továbbá, minthogy a finn ampi, ämpi, empi, ompi első íze a birtokos eset ragja, a fokozóé pedig tulajdonkép csak p, pi, innen állíthatni, hogy az abb ebb és ampi empi elemileg egészben véve épen nem hasonlók, hanem legfölebb a b, be és p, pi. Van-e a finn p, pi-nek oly eszmerokona, mint a magyar b-nek, azt határozzák el a finn nyelvbúvárok. Azonban különös figyelmet érdemel a persa nyelv, mely jeles nyelvbúvárok tanusága szerint, igen sok scytha elemet foglal magában. Így a hasonlító fokban szinte megvan az árja eredetű tar vagy ter, de alkalmaztatik abban a bih melléknév is, melynek jelentése épen a magyar jó, bő. S a mi még nevezetesb, a hasonlított szó mellé épen úgy mint a magyarban vagy tól (nál) rag, vagy mint szó tétethetik. Lásd Pfizmaier török nyelvtanának persa részét, 80. §. végén, és Vullers persa szókönyvét 282. lapon.
E hasonlító ragnak két, sőt háromféle viszonytársa van, t. i. a) mint: ő nagyobb, mint te; b) nál, nél: Péter kisebb Pálnál; c) régiesen és tájdivatosan, től, tól: szebb tőlem = szebb mint én. Hogy ezen hasonlítási nál eredetileg vagy mál, vagy nól lehetett, ennek megvítatását l. NI, NOTT, NÁL, helyragokról szóló rovatban. A hasonlítás ezen nemében némi távolítás rejlik, a nál pedig mint maradó nem a távolító kérdésre, honnan? hanem a hol? maradóra felel meg, p. Pálnál voltam; miszerint: szebb nálam am. szebb mellettem, és szebb tőlem am. szépsége az enyémtől bővülve (fölfelé fokozva) távozik, elválik.
