zord
zord melléknév -an v. (régies) -on v. -ul; -abb (választékos)
1. Magatartásával, hallgatag szigorúságával, ridegségével elriasztó, félelmet keltő <személy>; komor, durván mogorva, szinte a kegyetlenségig szigorú. [Berzsenyi.] Zord énekes, borongva ünnepellek. (Tóth Árpád) Zord volt. Nem is mertünk fölnézni rája. | De néha este ellágyult, megolvadt. (Kosztolányi Dezső) || a. Ilyen személyre valló, jellemző <külső, ill. megnyilvánulás>; mogorva, rideg, csaknem durván szigorú. Zord arc(kifejezés), hang, parancs, tekintet. Zordon mögötte feltünik Az óriás bakó. (Garay János) Kőszivü vagy atyám, zord szavú, haragos. (Gyulai Pál) És hallga, a hajó kormányosa Hangot hall, mely nevén szólítja zordul. (Reviczky Gyula)
2. <Sivárságával, vadságával, elhagyatottságával> nyomasztó érzést, szinte félelmet keltő <hely, táj, természeti alakulat>; kietlen, komor. Zord falak, hegyek, tengerpart, vidék. A föld mátul rideg, zord, néma, árva; Nem élnek rajt a játszi istenek. (Reviczky Gyula)
3. Hideg, barátságtalan, viharos, zimankós <időszak, időjárás>. Zord évszak, tél. Zord idő járja. Ködös, zord délelőtt volt. (Kosztolányi Dezső) || a. (átvitt értelemben) Bajokban, csapásokban bővelkedő <állapot, élet, időszak>. Zord magány. Zord időket élt át. Ami bántott a zord napokban: Könyen felejti a kebel. (Tolnai Lajos) || b. (átvitt értelemben) Kérlelhetetlen, könyörtelen, kegyetlen. Engem is a bánat megviselvén zordul, Vigaszért hő lelkem a múltakba fordul. (Arany János) Hajónkat szélvész vihar összetépi, De egy zord erő küzdelemre készti. (Ady Endre)
zordul ige.
