zizeg
zizeg [ë] ige -tem, -ett, -jen [e, ë, ë] (hangutánzó)
1. tárgyatlan <Könnyű, vékony, ill. könnyen mozduló, rezgő dolog, anyag érintés, súrlódás v. mozgatás következtében> halk hangokból összetevődő folyamatos hangot ad. Zizeg a falevél, a fű, a papiros, a selyem, a szalma. Egy magányos fa alatt … órákig hallgatom, mint zizegnek lombjai. (Petőfi Sándor) Nyersselyem ing zizegett rajta, könnyű, mint a levegő, mint a szellő. (Kosztolányi Dezső) Zizeg a szalma, menj, aludj. (József Attila) S zizegnek fönn a száraz, barna fán | vadmirtuszok kis ősz bozontjai. (Radnóti Miklós)
2. tárgyatlan <Vmely természeti jelenség, erő, ill. ember> vmivel érintkezve, vmit mozgatva okozza, hogy ilyen hang keletkezik. Zizeg a szél. Ne zizegj azzal a szalmával! A fel-felkavarodó szél zizegve, zúgva söpörte maga előtt a zörgő, száraz faleveleket. (Justh Zsigmond) Zizegni hallod halk eső dalát. (Juhász Gyula) A februári szél zizegve sepri végig az utcát. (Karinthy Frigyes)
3. tárgyas (ritka, költői) Vmit zizeg: ilyen hangon mond, suttog vmit. Ciprusok közt halk symphoniát zizeg a szél. (Jókai Mór) Akkor zizegtek halkan bucsut A sárgult hulló levelek … (Ady Endre)
zizegő; zizegtet.
