zivatar
zivatar főnév -t, -ok, -ja v. -a
1. Villámlással, mennydörgéssel és rendsz. viharos széllel, csapadékkal járó légköri jelenség; égiháború. Helyi, nyári, távoli zivatar; zivatar keletkezik, kerekedik, készül, támad; a zivatar dühöng, kitör, tombol; a zivatar elmúlik, elül, elvonul. A tölgy, mely zivatar közt annyiszor álla kevélyen, Dőltében viruló ágait így temeti. (Kisfaludy Károly) Tanulj dalt a zengő zivatartól, Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl. (Vörösmarty Mihály) Csúnya zivatar nyargalt végig a városon, bömbölt a szél. (Kosztolányi Dezső) A rendes szegény ember, ha éccaka hirtelen zivatar tör ki, … kiszalad a mezőre és betetézi a boglyát. (Móricz Zsigmond) || a. (ritka) Téli hóvihar. Süvölt a zivatar A felhős ég alatt, A tél iker fia, Eső és hó szakad. (Petőfi Sándor)
2. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Harci, forradalmi események forgataga. Irodalmunk a zivatar [= a szabadságharc] után nem fejteget új eszméket. (Vas Gereben) Elszakitá őket a harc zivatarja. (Arany János) || a. (átvitt értelemben, ritka) <Vkinek az életében, sorsában> veszedelmekkel teli időszak; válság, veszedelem. Sok zivatar vonult el fölötte. || b. (átvitt értelemben, bizalmas, tréfás) Hangos összeszólalkozás, heves összecsapás, lármás veszekedés. Ma nagy zivatar lesz nálunk, ha a gazda hazajön. Hogy kitombolhatta magát, a konyhai zivatarban, megkönnyebbült a nagyasszony szíve. (Jókai Mór)
Szóösszetétel(ek): 1. zivatarfelhő; 2. hózivatar; vérzivatar.
