zilál
zilál tárgyas ige -t, -jon (választékos)
<Rostos, szálas anyagból álló csomót, tömeget> gyors mozgatással rendetlenné tesz, részeire szétválaszt, szétbont; (szét v. össze)kuszál, összekócol, (fel- v. össze)borzol. A szél zilálja a ló sörényét, a búzakévéket. Játékosan zilálta kezével kedvesének haját. Hab zilálja rezgő árnyát, Haja fürtét kósza szellet. (Arany János) || a. (ritka) <Nemez készítésekor szőrt v. gyapjút megfelelő eszközökkel> laza tömeggé bont, kuszál. || b. (ritka, irodalmi nyelvben) Vminek alakját, rendjét megbontja, megváltoztatja; szétszaggat, összekuszál, tépdes. Mint egy ember keljenek tusára, A közös ellent szerteszét zilálni! (Jókai Mór) Csillag! e csüggedt órán, míg bánatok zilálnak … Engedd feléd feszítnem … Lajtorjáját szegény emberfantáziámnak. (Tóth Árpád)
Igekötős igék: összezilál; széjjelzilál; szétzilál.
