zengzet
zengzet [ë-e v. e-e] főnév -et, -e [ë, e] (régies, irodalmi nyelvben, hangutánzó)
1. Zengés, szép hangzás. Ekkor előveszi szép kürtét Lehel … | S változatos gyönyörű zengzettel játszik az éjben. (Vörösmarty Mihály) A zene zengzetei odavertek a kastélyból. (Gárdonyi Géza) A mesterségbeliek zsargonja, mindennapos tolvajnyelve … sohasem a pásztoridillek andalító zengzete. (Kaffka Margit) || a. Zene, zenélés, dallam. A cimbalomhangú régi hangszerből olyan zengzetek szállottak elő, hogy akármi muzsikus is megcsodálhatta volna. (Gárdonyi Géza)
2. (ritka, költői) Költemény, dal, ének. Zeng a lantos hév szerelmi Éneket … S édes díja zengzetének A leány. (Petőfi Sándor) Harsogjanak szent, bátor zengzetek. (Tóth Árpád) || a. (ritka, költői) Szózat (2–3). S a fülmiléknek énekében Szól hozzám bájos zengzeted. (Kölcsey Ferenc) Az égi zengzet is elhallgatott. (Madách Imre)
zengzetű.
