zengő

Teljes szövegű keresés

zengő [ë v. e] melléknév és főnév, (tájszó v. régies) zöngő (hangutánzó)
I. melléknév -n, -bb (választékos) Olyan, aki, ami zeng. Zengő ég, hang, hangszerek; a madárdaltól zengő liget; ódát zengő költő.  Tanulj dalt a zengő zivatartól. (Vörösmarty Mihály) Az ingaóra … a sarokban zengő, muzsikás hangon üti az időt. (Krúdy Gyula) Zengő szavakkal … | szóltam hozzád könnyüléptü béke! (Radnóti Miklós) Egy nő zengő szopránja betölti az egész tájat. (Nagy Lajos)
II. főnév -t, -je [e] (régies, költői) Dalnok, énekes, költő.  A zengőt koszorú emelé. (Berzsenyi Dániel) [Virág Benedekhez.] Míg te Kelenföldnek koszorús zengője, daloddal | A bús fellegeket hasogatva megosztod egünkön … Ifjat, üdőst egyiránt [= egyaránt] munkás életre siettetsz. (Vörösmarty Mihály)
Szóösszetétel(ek): zengő-bongó.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT