zeng
zeng [ë v. e] ige -tem, -ett, -jen [e, ë, ë]; -eni [e], (elavult) zeneg [ë-ë v. e-ë] -ni, (tájszó v. régies) zöng -ött, -jön (hangutánzó)
1. tárgyatlan (választékos) <Hangszer v. hangszeres zene, ének, emberi hang> telten, színesen, gyönyörködtetőn szól, hangzik. Zeng a kürt, az orgona, a zongora; zeng a muzsika; zeng a dal. Hangja, szava zeng, mint az orgona. Hányszor zengett ajkain | Ozmán vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének! (Kölcsey Ferenc) Húrod zengjen vésznél szilajabban. (Vörösmarty Mihály) Vígan zeneg a muzsika, Pereg a lány, mint karika. (Czuczor Gergely) S a hegyről zeng a nóta, Hallga, búgnak az orgonák. (Ady Endre) Elnyújtva s ékesen zeng a szájából a dal. (Móricz Zsigmond)
2. tárgyatlan (költői) <Ember, madár> énekel. Hallgatnak a habok, … Míg … Az ifju dalt zeneg. (Petőfi Sándor) Ringasson el a méla hullám, Zengjen madár az agg diófán. (Gyulai Pál) [Betlehem.] Tömpe szobácska vert földjére dülnek | két botos pásztor és három király … | Mennyből az angyal! – zeng öt atyafi. (József Attila) || a. tárgyatlan (költői) <Költő> költeményt alkot; énekel, dalol. [Arany János ünnepére.] Veszélyes volt bár férfias dal s eszme, Zengtél, azért is, büszke „velszi bárd”, Nehogy jobb érzésünk végképp kiveszne. (Tóth Árpád)
3. tárgyatlan (választékos) Zeng bele v. zeng vmitől v. (régies) vmivel: <térbeli dolog, helyiség> tele van vminek a hangjával, zajával. Zeng belé: vminek következményeképpen hangosan, telten szól. A terem zeng az éljenzéstől. Az erdő zeng a madárdaltól. Olyat kiáltott, hogy zengett belé a ház. Berkek, hegyek völgyek mindenütt | zöngenek sokféle madárszókkal. (Balassi Bálint) Az egész berek homályja Zeneg édes énekekkel. (Csokonai Vitéz Mihály) Zengett az egész falu a karácsonyi templomi énektől. (Móricz Zsigmond) || a. tárgyatlan (átvitt értelemben is, irodalmi nyelvben) Vminek gyakori emlegetésétől hangos. Toldi nevétől zeng mindenek ajaka. (Arany János) Zengett e nevezetes újdonságoktól minden hazai hírlap. (Jókai Mór)
4. tárgyatlan (alany nélkül is) (irodalmi nyelvben) Zeng az ég v. (ritka) zeng: dörög az ég; mennydörög. A fák sudarai ingadoznak, már zengeni is kezd. (Eötvös József) Nagy legény voltam én, mikor az ég zengett … (Móra Ferenc)
5. tárgyas (költői) Énekelve, muzsikálva kifejez vmit. Búcsút ajkam még sem zeng. (Kölcsey Ferenc) Miattad zeng panaszt S örök bút énekem. (Bajza József) Ó, hegedűs, te gyermek: | zengj hálát húrodon. (Babits Mihály) || a. tárgyas (irodalmi nyelvben) Énekben v. költői formában említve magasztal, dicsőít vmit, vkit. Árva hazád tiltott nevedet nem zengheti többé. (Vörösmarty Mihály) Ugyan még meddig zengitek Ti holdvilágos emberek A régi kort, Mit elsodort Hullámival már az enyészet? (Petőfi Sándor) A hellének hős királyának s a magyarok hős vezérének nevét ajkukra vették a történetírók és a lantosok, elzengték s örökké zengik dicsőségöket minden nemzetnek … számára. (Eötvös Károly) || b. tárgyas <Néhány állandósult szókapcsolatban:> dicshimnuszt zeng vkiről, vmiről: a) (régies, választékos) dicsőítő éneket ír róla; b) (átvitt értelemben, tréfás, olykor kissé rosszalló) ömlengő, túlzott dicsérettel szól róla; → ódákat zeng vkiről, vmiről. || c. tárgyas (költői) Dalt, éneket zeng: dalol, énekel v. muzsikál vkiről, vmiről. [Liszt Ferenchez.] Zengj nekünk dalt, hangok nagy tanárja. (Vörösmarty Mihály) [Juhász Gyulához.] Bátyám, ki bortól mámoros éneket | Zengsz húrodon, Te, nézd a magyar hazát. (József Attila)
Szólás(ok): ld. ég.
Igekötős igék: átzeng; belezeng; bezeng; elzeng; felzeng; kizeng; körülzeng; összezeng; rázeng; telezeng; tovazeng; továbbzeng; túlzeng; végigzeng; visszazeng.
Szóösszetétel(ek): zeng-bong.
