zendül
zendül [ë v. e] tárgyatlan ige -t, -jön (választékos)
1. (hangutánzó) Megzendül (1–2). Dal zendül; víg zene zendül. Nagyot zendült az ég. S ha ajkam örömteli vég szava zendül, Hadd nyelje el azt az acéli zörej. (Petőfi Sándor) S hogy csendesen zendűlt a húr: Lőn a vidám fiú komoly. (Tompa Mihály) „Éljen Ulászló! Hunyadink is éljen!” | Rá zene zendül. (Arany János) [A hadnagy] tele tüdővel szívta be a balzsamos esti levegőt. Mintha diadalmas harsonák zendülnének a levegőben. (Mikszáth Kálmán)
2. (ritka, hangutánzó) Hirtelen és nagy zajt okozva keletkezik, támad vmi. Elgyengűle Dobó, s a zászlót Bulcsura hagyta: | Ez viszi most …, ha kis csata zendűl. (Vörösmarty Mihály) Szél zendül az erdőn. (Arany János)
3. (ritka) Felzendül (2, 2a). Az egész szomszédság mind ellened zendül. (Arany János)
Igekötős igék: átzendül; belezendül; felzendül; megzendül; összezendül; rázendül.
