zabla
zabla főnév zablát, zablája, (népies, kissé régies) zabola
1. Régen egyetlen ívben meghajló, ma két, középen csuklóval összekapcsolt rövid vaspálcikából álló eszköz, amelyet a kantárhoz kapcsolva a ló szájába tesznek, és amelynek két végén levő karikába a gyeplőt fűzik. Feszítő zabla; kétkarikás, négykarikás zabla. Feszesen tartja a zablát. Régóta fut a lovam, kifáradt, Szájában tajtékos a zabola. (Petőfi Sándor) Mács zablán vezette a lovait a Kelesse portára. (Gárdonyi Géza) A lovak nyugtalankodva rázogatják zablájukat. (Krúdy Gyula)
2. (bizalmas) (rendsz. szólásszerű kapcsolatokban) <Emberrel kapcs., emberre vonatkoztatva:> fegyelem, fék (4). Zablán → tart vkit, vmit; megereszti a zablát. Ha nem érez zablát, nem lehet bírni vele. Tégy zablát a szádra: fékezd a nyelvedet. Engem a szerelem hozott ide …, zablát, fegyelmet és akadályt megvető … lázas szerelem. (Mikszáth Kálmán) A leányom teljesen az anyja természete: … csökönyös, zabolát nem tűrő. (Gárdonyi Géza)
3. (tájszó) Pállás, pállottság a száj szélén, szögletében. Zabla van a száján.
Szóösszetétel(ek): zablalánc; zablaszíj.
zablás; zablátlan.
