völgy
völgy főnév -et, -e [e, e]
1. Két v. több hegy, magaslat között levő mélyedés, alacsony(abb) fekvésű terület. Árnyas, délre nyíló, keskeny, széles, szélvédett völgy; feltöltött fenekű, gyűrődeses, hosszanti, mély, teknő alakú, vetődéses völgy; visszhangzó völgyek. Leereszkedtünk a völgybe. A völgy mélyén patak kanyarog. A völgyön át vezet az út. Berkek, hegyek,völgyek mindenütt | zöngenek sokféle madárszókkal. (Balassi Bálint) Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe Eget-földet rázó mennydörgés dönt le. (Petőfi Sándor) A bús falakról rámered Két nagy, sötét ablak a völgyre. (Ady Endre) A sötét szoba sarkában zokog | egy tehetetlen, guggoló gyerek … Könnyes, miként északra nyíló völgy. (József Attila) || a. Folyó menti térség, amely a környező terepnél mélyebben fekszik. Duna völgye. Én a Sajó partján a völgyben maradtam … (Lévay József)
2. (átvitt értelemben, vallásügy) A siralom völgye: siralomvölgy.
3. (tájszó) Fa(ág) völgye: puha, taplós bele. A bodza völgye. Gyermekkoromban úgy csináltuk a bodzapuskát, hogy egy jó vastag galyat két végén elróttunk [= elmetszettünk], meghántuk [= meghántottuk], völgyét … vesszővel kitoltuk. (Arany János)
4. (orvostudomány, régies) <Az emberi testen>kiemelkedő részek közti árok, bemélyedés.
5. (tájszó) Pattanás, kelés (2) magva, a genny fészke. Úgy kinyomta a kelést, hogy a völgye is kijött.
Szóösszetétel(ek): 1. völgydöbör; völgyfenék; völgygát; völgykanyarulat; völgylakó; völgylejtő; völgynyílás; völgypárkány; völgyszakadék; völgyszalag; völgyszakasz; völgyszűkület; völgyvápa; 2. folyamvölgy; folyóvölgy; hegyvölgy; hullámvölgy; siralomvölgy.
