ülő
ülő melléknév és főnév
I. melléknév
1. Általában olyan, aki, ami ül. || a. Olyan <élőlény>, amely vhol, vhova, vmire ül. → Karon ülő gyermek, csecsemő; a padokban ülő nebulók; vonaton ülő utas; fészkén ülő madár; az asztalhoz ülő vendégek; az ágyára ülő beteg. Az asztalfőn ülő asszony fején megrebbent a főkötő. (Kuncz Aladár) || b. (átvitt értelemben) Olyan <dolog, jelenség>, amely vhol vmilyen formában megjelenik, mutatkozik, helyet foglal. → Guggon ülő; guggon ülő bab, tök; a hegyen ülő köd; a lelkére ülő bánat. Talála monostort, Bakony egyik ormán, | Magas hegyen űlő régi barátfészket. (Arany János) A szemeim? – nézett vérbe borult, künn ülő, nagy szemeivel Tarczali – az én szemeim, leányom, jók. (Tolnai Lajos)
2. Üléssel (1) járó, ezzel kapcsolatos. Ülő életmód, foglalkozás.
II. főnév -t, -je [e]
1. (határozó nélkül régies) Az a <személy>, aki vhol ül. Kezet nyújtott a széken ülőnek. Horkanva szökött meg A dobogó hadi mén; de ülője hatalmasan ülte. (Vörösmarty Mihály) A kavargó, meg-megforduló szél süvöltve csapkodta a port a kocsiban ülők szeme közé. (Tolnai Lajos)
2. (ritka) Egyszerű alkalmatosság, amelyen ülni lehet; ülőke (1). || a. Az az állvány, amelyen madarak ülnek, kül. a tyúkólban rendsz. ferdén elhelyezett, létrához hasonló állvány, a baromfi éjszakai pihenő helye. A tyúkok felrepültek az ülőre. No hát, ha már mindenben a kakas dolgát utánzod, | … miért nem hálsz az űlőn. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Menj és kergesd ülőre az aprómarhát. (Szigligeti Ede) Rózsika … meg akarta még nézni lefekvés előtt kedves szárnyasait – ülőre mentek-e rendben? (Kaffka Margit)
Szóösszetétel(ek): 1. ülőalkalmatosság; ülődeszka; ülőgarnitúra; ülőhelyzet; ülőmunka; ülőpad; ülőpárna; ülővánkos; 2. elölülő; kakasülő; otthonülő; tyúkülő.
