ügyetlen
ügyetlen [e-e] melléknév -ül, -ebb [e]
1. Olyan <személy>, akinek nincs érzéke a célnak megfelelő, a cél megvalósítását elősegítő legalkalmasabb mozdulatok ötletes, gyors, hozzáértő elvégzéséhez, akiben nincs ügyesség; nem ügyes, gyámoltalan. Ügyetlen tornász; jószívű, de ügyetlen legény; mindenhez, mindenre v. mindenben ügyetlen. Így – vézna, ügyetlen testi dologra – Adtam fejem a bölcs tudományokra. (Arany János) Soványnak, ügyetlennek … éreztem magam. (Gelléri Andor Endre)
2. Olyan <személy>, aki megfelelő gyakorlat, ill. képzés v. rátermettség híján a célnak meg nem felelően végzi munkáját. Ügyetlen asztalos, fogorvos, varrónő.
3. Olyan <személy>, akiből vmely helyzetben, adott körülmények közt a szükséges találékonyság, talpraesettség, eszesség hiányzik. Ügyetlen kereskedő, politikus. Nem volt ügyetlen a legény: tudá, Hogy kell bogárzó vén nő vagyonát Fölenni. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Szégyene, hogy olyan ügyetlen szamár volt, hogy elveszítette a kalapját. (Móricz Zsigmond)
4. Az ilyen személyre jellemző, hozzá tartozó, rá valló, tőle származó, vele kapcsolatos. Ügyetlen fogás, megoldás, ötlet; ügyetlen kéz, láb. Ügyetlenül vágta a fát. Elsiklik néha a hal A halásznak körme közől, Ha ügyetlen kézzel Kap utána az ostoba filkó. (Petőfi Sándor)
5. Nehezen kezelhető, a kényelmetlenség érzését keltő, esetlen, célszerűtlen, az ízlésnek, az ésszerűségnek meg nem felelő <eszköz>. Ügyetlen feljáró, szerkezet. Nem maradt egyéb műszer az országban, mint … az a csodálatosan ügyetlen X-alakú ásó, mellyel a chinai földjét fel szokta turkálni. (Jókai Mór)
6. Nehézkességre, gyámoltalanságra valló, ezt kifejező. Ügyetlen magatartás, mozgás. [A táncolók] félszegen és ügyetlenül lejtettek. (Krúdy Gyula)
7. (régies) Tapintatlan (1). Ajándékot nem fogada el, ha ügyetlenül adták. (Vörösmarty Mihály)
ügyetlenke.
