ühüm
ühüm [ühüm v. mhm] mondatszó (rendsz. csukott szájjal ejtve; a második szótag gyak. erősebb hangsúlyú és magasabb hangú) (bizalmas)
1. <Eldöntendő kérdésre adott igenlő feleletként:> igen. [Jössz?] – Ühüm! [Szép volt?] – Ühüm! Ivott sok tóvizet? – Ühüm! Alig győzték helyreigazítani. (Jókai Mór) Kezdjük úgy-e felejteni Ilonkát … gondolom Ilonkának hívják… – Ühüm. (Mikszáth Kálmán) || a. (ritka, bizalmas) <Tagadó alakú eldöntendő kérdésre adott igenlő feleletként:> de igen. „Egy legényt s leányt nem látott erre jőni?” | „Ühüm! mikor ezt a rosz malmot csináltam”, | – Felel a vén molnár – „azóta se’ láttam.” (Arany János)
2. <Az előző állítással való egyetértésnek v. az állítás, felszólítás, ritk. megszólítás tudomásulvételének kifejezésére, néha ellenvetés, ellenkezés előtt:> igen; értem. [Coriolanus] a legderekabb ember a világon … Ühüm, az ám. De csak ismersz különb katonát, mint ő. (Petőfi Sándor–Shakespeare-fordítás) Példaképpen mindjárt fel is számlálta [a mérnök] Emmának az éppen felvett háromszög számainak a mennyiségét. – Ühüm! Mondá az Emma. Eszerint annak a … a területe volna éppen tizenhatezer-négyszázhatvankét öl. (Jókai Mór) Ereszd le a zsilipeket … Ühüm! Csakhogy akkor átcsap a gáton [a víz]. (Mikszáth Kálmán) || a. <Annak bizonyságául, hogy a nagyrészt egyoldalú párbeszéd alatt a beszélőnek hosszabb részletezésére odafigyelünk, gondolatmenetét követjük; rendsz. ismételve, nem ritkán szórakozott felelgetésként is.> Ühüm, ühüm!: igen, értem; igen, hallgatom, figyelek.
3. (ritka) <Vmely cselekvés helyeslésére, a meglepetésre is utalva.> Ühüm! Kap ám a gyerek! [= verik ám a gyereket, s ez nagyon helyes!]
