utóvégre
utóvégre határozószó
1. <Gyak. az ellenérzés, méltatlankodás hangulatával, az előzményekből következő állásfoglalás magyarázatának nyomatékos bevezetéséül, gyak. is szóval együtt:> ha jól meggondolja az ember; hiszen, elvégre (1); végre is. Nem tűröm, hogy ilyen hangot használj, utóvégre nem vagyok akárki. Nem avatkozom bele, utóvégre semmi közöm hozzá. Minden szenvedésem édesanyám miatt volt. Utóvégre én csak egy kisgyerek voltam …, de anyám miatt meg tudtam ismerni a felháborodást. (Móricz Zsigmond)
2. (régies, irodalmi nyelvben) Utoljára (4); végül. Utóvégre mégis eljött. És azután, utóvégre, Észrevétlenül, megérve, Lehullani önmagától A kiszáradt életfáról. (Vajda János) Csak a vállukat vonogatták, és utóvégre se tudtak mást mondani, minthogy hadiözvegy lesz belüle. (Móra Ferenc)
