utó
utó főnév (-t), -ja (birtokos személyragos alakban, összetételként személyragtalanul)
1. Vminek az utója: vmely időszak, évszak utolsó szakasza, utolsó napjai együttvéve; vminek a vége, utolja. Tavasz, nyár, ősz, tél utója; a hónap, az év utója; farsang utója: farsang utolsó napja, húshagyó kedd. Egyszerű tányérkára néhány fürt ép szőlő volt téve, mi tél utóján oly ritkaság. (Jókai Mór) || a. Az utóját járja: a) vmi közel van a végéhez, ahhoz, hogy elfogyjon; b) vki közel van a halálhoz, nemsokára meg fog halni.
2. (népies) Vminek az utója: vmiből a még megmaradt, el nem fogyasztott utolsó rész, darab; vminek az utolja. A bor utója. Ez a darab már a kenyér utója.
3. (régies, irodalmi nyelvben) Vminek az utója: vminek a széléhez v. végéhez közel eső része, szakasza. A sivatagnak utóján Bokrok tűntek elő. (Vörösmarty Mihály) Asztal utóján már kedvökre lakoznak. (Arany János)
4. (ritka, régies, irodalmi nyelvben) Az utoljára életben maradt személy, ill. csoport. Eszünkbe jusson, hol veszett el Hősink utója, legjava. (Arany János–Moore-fordítás) || a. (elavult) Utód. Utóink áldnak tikteket. (Csokonai Vitéz Mihály) [Caesar] kerteit A Tiberen innen mind nektek hagyá S utóitoknak. (Vörösmarty Mihály–Shakespeare-fordítás)
Szóösszetétel(ek): 1. utóajánlat; utóállítás; utóbaj; utóbeszéd; utóbetegség; utóbiztosítás; utócsapat; utóellenőrzés; utóerjedés; utóérlelés; utóérzés; utóévad; utófelvétel; utógondozás; utóima; utókezelés; utóköltség; utókövetkezmény; utóküzdelem; utómegmunkálás; utómunka; utórobbanás; utósereg; utószüret; utótermék; utóvillanás; utóvillongás; utóvirágzás; utóvizsga; 2. névutó; nyárutó; őszutó; télutó.
