úgyhogy

Teljes szövegű keresés

úgyhogy kötőszó
<Következményes mondatban a cselekvés, állapot, esetleg tulajdonság stb. következményére s némileg a fokozás mozzanatára is utalva:> olyan eredménnyel, hogy…; ami azt eredményezte, hogy…; ennek következtében; s így; így tehát. Igyekeztünk a munkával, úgyhogy már két órára befejeztük. A szüretet későre halasztották, úgyhogy a dér megcsípte a szőlőt. Ügyesen gazdálkodtak, úgyhogy sikerült a bútorra valót megtakarítaniuk.  Ki van tolva a kocsirúd a közlekedési útra, úgyhogy a sötétben elesnének a pityókás emberek. (Mikszáth Kálmán) Attilának hosszú dereka s rövid lábai voltak, úgyhogy ha nyeregben ült…, még a magasak között is kivált. (Móricz Zsigmond)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT