ugyancsak

Teljes szövegű keresés

ugyancsak határozószó
I. határozószó (bizalmas)
1. A szokottól, a várttól nagymértékben és meglepően v. feltűnően eltérő módon, fokozott mértékben; istenigazában, nagyon is. Ugyancsak kellett igyekeznünk a munkával. A ruhád ugyancsak rövid. Ugyancsak tette a szépet. Ugyancsak kitett magáért.  Toldi pedig rakta ugyancsak a táncát, Verte a fejével a mestergerendát. (Arany János) Ugyancsak össze kell magunkat húznunk, hogy szerény… háztartásunkat fenntarthassuk. (Herczeg Ferenc)
2. (régies) <Közlést nyomósító szóként, a fokozó értelem háttérbe szorulásával.>  Nem ment a napokban itten kereszül Soma barátunk? – Ugyancsak ment. (Jókai Mór) Soha még épület nem hatott annyira [rá]…, mint ez a vén fészek, pedig ugyancsak nem volt rajta semmi szépség. (Mikszáth Kálmán)
II. (kötőszó-szerűen) <A megelőző mondathoz, ill. tagmondathoz utólagosan hozzáfűzött rokon értelmű mellérendelt mondat v. tagmondat kapcsolására:> szintén, úgyszintén, is. Ő rendezte az előadást, a díszleteket ugyancsak ő tervezte. A papírgyártásra alkalmas anyag a lenrongy. A pamuthulladék ugyancsak kitűnő nyersanyag.  A sínektől jobbra egyetlen óriási búzatarló, balra ugyancsak óriási kopár legelő. (Nagy Lajos)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem