tó
tó főnév tavat, tava
1. Olyan kisebb v. nagyobb, rendsz. mélyebb állóvíz, amelynek rendsz. álladó jellegű, kialakult vízterülete van, és amely nincs összeköttetésben a tengerrel. Édesvizű, lefolyástalan, hajózható, mesterséges tó; a Balaton tava; Fertő tó v. a Fertő tava; az ezer tó országa: Finnország; a tó feneke, partja, tükre; a tó szélén, közepén; beúszik a tóba; fürdik a tóban; csónakázik a tavon. Tündérországnak egy tó állott közepén. | János vitéz búsan annak partjára mén. (Petőfi Sándor) Csillanó tükrén a tónak Mint az árnyék leng a csónak. (Vajda János) Itt távol tájkép, tóval és hegyekkel, Oly vadregényes és valószínűtlen. (Juhász Gyula) || a. Ennek vize. A tó befagy; a tó hullámzik; lecsapolják, levezetik a tavat. Ahol tűz égett a hegyoldalban, tűz ragyogott a tóban is. (Jókai Mór) Kövér homály, zsíros, csendes… Csak egy ladik, mely hallhatón | kotyog még a kásás tavon | magában. (József Attila)
2. (átvitt értelemben, költői) <Vmely folyadékból, főleg vérből:> kiömlött nagyobb tömeg. Látván a görögöt… elesni, És fájdalmai közt fetrengeni vére tavában, Könnyre fakadt. (Vörösmarty Mihály) Saját vérök tavába fúlnak bé a szabadságnak ellenségei! (Petőfi Sándor)
Szóösszetétel(ek): 1. tófenék; tómedence; tómeder; tópart; tószél; tóvidék; 2. halastó.
tavas.
