te [2]
te [2] [të] névmás, személynévmás (csak megszólításban és birtokos jelzőként) (tájszó)
I. <A megszólítottnak nyomatékos jelöléseként, utána következő megnevezéssel v. minősítéssel.> Ti (I. 1). Látom, te átkozottak, hogy semmire se megyek veletek! Te gyerekek, hanem ti is tegyetek meg nekem valamit. (Móricz Zsigmond)
II. (birtokos jelzőként, -tok, -tek, -tök ragos birtokszó előtt, rendsz. megelőző határozott névelővel) A veletek <mint megszólítottakkal> meghatározott kapcsolatban levő; az <a személy, dolog>, aki, ami a tietek, aki, ami hozzátok tartozik. A te házatok. Te Janó! Azt a kerítést ott az én és a te udvarotok közt felemeltetem. (Irányi Dániel)
Szóösszetétel(ek): tealátok; tealattatok; tealólatok; teáltalatok; tebelétek; tebelőletek; tebennetek; teelétek; teellenetek; teelőletek; teelőttetek; teér(et)tetek; tefelétek; tefelettetek; tefelőletek; tefölétek; tefölöttetek; tefölületek; tehelyettetek; tehozzátok; teirántatok; tekívületek; tekörétek; tekörületek; tekörülöttetek; teközétek; teköz(öt)tetek; teközületek; temellétek; temellettetek; temellőletek; temiattatok; temögétek; temögületek; tenálatok; tenektek; tenélkületek; terajtatok; terátok; terólatok; teszerintetek; tetőletek; teutánatok; tevégettetek; teveletek.
