teremtő
teremtő [e-ë v. e-e] melléknév és főnév
I. melléknév -leg (-en) [e, e]
1. (vallásügy) Olyan, aki, ami <a vallásos hit szerint> teremt, teremteni képes. Teremtő ige; teremtő Isten: <fohászban megszólításként is>; Isten teremtő szava. Teremtő Isten, hová tekintsek, | Hol ne lássam hatalmadat? (Tompa Mihály) || a. Teremtő isten v. teremtő (szent) Atyám!: <elhomályosult jelentéstartalommal, indulatszó-szerű használatban, főleg csodálkozás, megdöbbenés kifejezésére>. Teremtő Isten! miből élünk? mindenből kifogytunk. (Petőfi Sándor)
2. (választékos) Szellemi, művelődési v. történelmi-társadalmi értéket létrehozó, ill. annak létrejöttét, fejlődését elősegítő. Teremtő akarat, béke, elme, erő, lelkesedés, rend; teremtő szintézis ← Teremtő észt nem hoztak a rendnek. (Vas Gereben)
II. főnév -t, -je [e]
1. (vallásügy, választékos) Isten mint aki <vallásos felfogás szerint> a világ létrehozója; alkotó. A teremtőhöz fohászkodott. → Hiszem a teremtőt. Visszaadta → lelkét teremtőjének. A mindeneknek teremtője megadta érnünk ezt az esztendőt. (Mikes Kelemen) Nem azért megyek el, hogy vissza ne jőjek; Hiszem a teremtőt, még addig nem öl meg. (Arany János) || a. (indulatszó-szerűen, főleg 1. személyű birtokos személyraggal) <Csodálkozás, megdöbbenés kifejezésére:> → Uram teremtőm!; jóságos teremtőm! Uram teremtőm, ez itt vesztegeti az időt. (Szigligeti Ede) Bálint, te vagy! Jóságos teremtőm. (Móricz Zsigmond)
2. (átvitt értelemben, ritka, választékos) Vminek a teremtője: az, aki v. ami vminek létrejöttét előidézi; létesítő oka vminek. A béke gondolata új erőforrások teremtője. Mondd, hogy engemet szeretsz, És ez a szó életemnek Egy új teremtője lesz. (Petőfi Sándor) Első, szűz érzelmeit ő ébresztette fel: lelkének ő tágítója, szinte teremtője. (Babits Mihály)
teremtői.
