tanult
tanult melléknév és főnév
I. melléknév -an, abb
1. Olyan <személy>, aki rendszeres tanulás útján bizonyos tudományokban, ismeretekben alapos jártasságot szerzett; képzet, művelt. Tanult ember, gazda, orvos. || a. (kissé népies) Olyan <személy>, aki (legalább) közép v. középfokú iskolát, rendsz. azonban főiskolát végzett. János tanult ember, gimnáziumot végzett. Ott hányták a sáncot Buda alatt urak és mesterlegények, tanult ifjak s ősz principálisaik. (Jókai Mór) Gyógyítani is tudott… Nem kínozta el lápisszal… a beteg szemet, mint a tanult doktorok, csak ráolvasott és beleköpött. (Móra Ferenc) || b. Olyan <személy>, aki vmely szakmában alapos ismereteket szerzett; (szak)képzett. Tanult kertész, műszerész
2. (ritka, irodalmi nyelvben) Olyan <személy v. személyek csoportja>, akit, amelyet vmire betanítottak, aki, amely érti a dolgát, a tisztét. A szalon-ének beteg kedv-vidék, Az utca bátran löki ki szivét… Ott tanult, pompás, fölséges karok, Itt együgyű, de viharos dalok. (Ady Endre) || a. (ritka) Betanított, idomított <állat>. Tanult lova hortyog [= horkant] s ugrándoz alatta. (Csokonai Vitéz Mihály) Jobbra, balra rántja tanult lova száját. (Arany János) Jámbor és tanult ló volt,… széles hátú. (Gárdonyi Géza)
3. Olyan, amit vki tanulás v. nevelés útján sajátított el. Tanult fogás. A tanult anyagból kérdez. A tanult anyagot jól begyakorolja. Tanult mesterségét később odahagyta. Minden héten vesz egy új kalapot, s azt tanult gráciával viseli a fején. (Mikszáth Kálmán) Macskási térden állva mondta el a Hölgyfutárból tanult verseket. (Krúdy Gyula)
II. főnév -at (többnyire többes számban) (ritka) Tanult személy. Könyvét a tanult sem érti.
tanultság.
