tanú

Teljes szövegű keresés

tanú [ú v. u] főnév -t, -ja (gyak birtokos személyraggal)
1. Az a személy, akinek vmely tényről v. annak körülményeiről személyes, érzéki észrevételen alapuló tudomása van, s akinek révén így a kérdéses tény valódisága igazolható. Vminek a tanúja: az, aki jelen volt vmely eseménynél, aki látta, hallotta. Sok tanúja van a balesetnek.  Ha valakire huszonötöt vágatsz, gondoskodj róla, hogy ne legyen hozzá tanú. (Mikszáth Kálmán) Minden ember… tanú ellene, hogy megjelent, s szemét rávetette valamire. (Móricz Zsigmond) || a. Az, aki jelen van v. volt vmely eseménynél, s akit fölkérnek, hogy nyilatkozatával, vallomásával igazolja annak megtörténtét, vmely állítás igazságát. Vkinek a tanúja: az, aki vkinek a tettéről, magatartásáról v. a vele történtekről személyes tapasztalásból tud, és róluk tanúskodik. Hallgasd meg a beszélgetésüket, és légy tanúm, hogy mit állít majd! (szójárás) Isten a tanúm: tiszta lelkiismerettel állíthatom.  Bárczi Benőt én meg nem öltem. | Tanum az Ég, s minden seregi! (Arany János) Hamarébb nem lehetett, minden szent rá a tanúm. (Tömörkény István) Két tanút kért maga mellé…, azokkal… lépett be az előszobába. (Kosztolányi Dezső) || b. Bizonyos (hivatalos) ténykedés alkalmával hasonló szerepet betöltő személy. Házassági, esküvői, végrendeleti tanú; előttünk mint tanúk előtt; két tanúval hitelesített vmely okmányt. || c. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Olyan személy, aki átél vmely történeti korszakot v. történeti eseményt, változást. Nagy idők tanúja. Egy új világrend születésének vagyunk tanúi.  Kell még Tegnapról hív tanú | … Hogy drága mementóként Fölemeljem arcom Egy új emberű új világra. (Ady Endre) S látni szeretném ujra a bűnös | várak elestét s mint tanú szólni a kései kornak. (Radnóti Miklós)
2. (jogtudomány) <Hivatalos (bírósági stb.) eljárásban> vmely (azzal kapcs) körülményről a hatóság előtt vallomást tevő személy. Mentő tanú; terhelő tanú; hamis tanú: a) olyan t., aki szándékosan hamis adatokat vall vmely peres ügyben; b) (bizalmas, tréfás) az a személy, akit ötletszerűen felszólítanak, v. aki ajánlkozik vmely jelentéktelen ügyben való tanúskodásra; vkinek a tanúja: az a személy , aki az ő javára tesz vallomást; megnevezi tanúit; tanúnak felhív v. felkér vkit; tanúkra hivatkozik; tanút állít; a tanút előállíttatja; a bíróság megidézi, kihallgatja, megesketi a tanúkat.  Három tanút állítok, akik látták. (Mikszáth Kálmán) Az összes tanúk vallomása…, az ujjnyomok… tökéletes bizonyítékokat jelentettek. (Hunyady Sándor)
3. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Olyan (a múltból fennmaradt, régi) tárgy, építmény, amelyhez vmely (múltbeli) esemény, korszak emléke fűződik. Ez a liget volt szerelmünk tanúja.  Néma borongással megy az őskor lelke, fölötted Cserhalom!… Téged még az erős természet szűle magából, Hogy mint embernek gyarló munkája, felejtett Porba ne szállna tetőd, hanem állna, míg emberek élnek, És a harcos apák hírének lenne tanúja. (Vörösmarty Mihály) Könyveit, írásit napokig betűzé; Sok vala: átok s bűn nem emészté még meg: Tanúi öröklött régi dicsőségnek. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): 1. tanúállítás; tanúdíj; tanúeskü; tanúhívás; tanúpad; tanúvallatás; 2. fültanú; koronatanú; szemtanú; vértanú.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT