táltos
táltos főnév -t, -ok, -a (népies) tátos
1. <Népmesékben> csodálatos tulajdonságokkal felruházott, tüzes zsarátnokot evő, beszélni tudó, okos ló, amelyen nem foga a fegyver. Tüzet okád, mint a táltos. Olyan volt mind a három asszony, mint a mesebeli táltos. amelyik zsarátnokot abrakolt. (Gárdonyi Géza) || a. [az ős Kaján.] S már látom, mint kap paripára, Vállamra üt, nagyot nevet S viszik tovább a táltosával Pogány dalok, víg hajnalok, Boszorkányos forró szelek. (Ady Endre) || a. (tréfás) Ló. Az istálóból négy tátost kivezetett. A legszebb négy tátost vezette ki onnan, S befogta őket a szekérbe legottan. (Petőfi Sándor) A gazda közönnyel szállott le megsimogatni táltosait, melyek barátságosan vihogtak. (Kemény Zsigmond) Ugorj le, fiam, és szedd föl hamar azt a zabocskát, jó lesz a mi tátosainknak. (Mikszáth Kálmán)
2. (történettudomány) <Az ősvallásban élt magyarok körében> a sámán szerepét betöltő személy. A táltosok fehér lovat áldoztak. Te meg jelentsd a táltosnak, hogy itt Egy árva gyermek ájultan hever. (Vörösmarty Mihály) Táltosok és bölcsek, javas, oltárnéző, Gyűl, oda bűbájos, énekkel igéző. (Arany János)
3. (népies) <Babonás hiedelem szerint> titokzatos erőkkel felruházott ember, főleg férfi, akit rendsz. úgy képzelnek el, hogy foggal v. hat ujjal jön a világra, és sok csodálatos dolgot tud. Szüléjök… tátos volt és szemfényvesztő. (Pázmány Péter) Táltos és tündér… az ostobáknak A setétben ült babonás világban Bábjai voltak. (Fazekas Mihály) Hát azt mondja…, hogy táltos vagyok, mert foggal jöttem a világra. De én bizony semmi kincsről nem tudok. (Gárdonyi Géza) || a. (népies) Nagyon eszes gyermek, ill. mindent tudó ember. A Daru utcában táltos hírében álltam. (Móra Ferenc)
4. jelzői használat(ban) Olyan <ló, gyermek>, amelyet, akit a népi képzeletvilág csodálatos tulajdonságokkal, titokzatos erőkkel ruház fel. Csak jöjjenek ezután is A szép és hetyke nők… Hadd jöjjenek csak… Fejemet szegve tartom, S előttük egy holt magyar úr Táltos lovon üget. (Ady Endre)
táltosság
