tajték
tajték főnév -ot, -ja, v. -a
1. Általában szürkésfehér v. fehér színű sűrű hab, amely nagy mozgásban, forrásban v. erjedésben levő folyadék felszínén keletkezik. Az üst szélén lefolyt a tajték. || a. A heves mozgásban megtört hullám legtetején elporlódva keletkező s attól gyakran elszakadó, apró buborék tömege. Tajtékot hány a víz. Olyan fehér, mint a tengeri tajték. A hullámok tajtékot túrnak a partra. Tombold ki, te özönvíz, Tombold ki magadat… S dobáld a fellegekre Bőszült tajtékodat. (Petőfi Sándor) A sziklákon sisteregve megtörő hullámok habfehér tajtékja gyönyörű látványt nyújtott. (Kuncz Aladár) || b. (költői) Hab, hullám. Haj! oda tölgyfa hajód, oda néped, veszve hajóstúl | A szélhányta Meótisnak tajtékait issza. (Vörösmarty Mihály) || c. (régies) Forrásban, olvadásban, erjedésben levő folyadék felszínén felgyülemlő s rendsz. egy kissé szennyezett habos anyag.
2. Erősen hajszolt v. dühös állat, nyavalyatörős ember szájából csurgó sűrű, habzó nyál. Tajtékot → túr v. ver. Egy fekete szerecsen ló volt alatt… Az orra likjain lángos szellők mennek, Szája tajtékot vér [= ver], mint vízi istennek. (Zrínyi Miklós) Az asszony… tajtékot túr. (Csokonai Vitéz Mihály) [A ló] tajtékot túrt, lihegett. (Móricz Zsigmond) || a. Állat testéről folyó s a gyors mozgásban habbá verődött izzadság. Kiverte a tajték. A lovakról szakadt a tajték. A lónak fehér tajtékkal elborított teste remegett. (Eötvös József) Röpül a két kocsi, s … szakadozik már itt-ott a lovakról a tajték. (Tömörkény István) Ömlött a tajték a lóról, s gazdája is ki volt hevülve. (Móricz Zsigmond)
3. Tajtékkő (1). Tajtékból faragott pipa. Szipkája tajtékból van. A száraz tajték úszik a vízen.
4. (ritka) Tajtékpipa.
5. jelzői használat(ban) (költői, régies) A tajtékhoz hasonlóan fehér, habfehér. Az esés által összebonyolódott hajfürtök… ömlék körül tajték kebelét. (Vörösmarty Mihály)
Szóösszetétel(ek): tajtékcsepp; tajtékfehér; tajtékföld; tajtékhab; tajtékkorona; tajtékszipka; tajtéktúró.
